Ezt az egyet
Völgy és fölötte őszi színekbe öltözött erdők.
Egy vándor érkezik, ide térkép vezette el
Vagy talán az emlék. Egyszer, régen, a napon,
Amikor lehullott az első hó, úton errefelé
Örömet érzett, erőset, minden ok nélkül,
A szem örömét. Minden az elmozduló fal,
A repülő madár, a viadukton robogó vonat
Ritmusa volt, a mozgás ünnepe.
Évek múltán jön vissza, semmire sem vágyik.
Egyetlen drága dolgot akar csupán:
Maga a tiszta nézés lenni, név, várakozások,
Félelmek és remények nélkül.
A határon, hol véget ér az én s a nem-én.
(Dabi István fordítása)
