Anna Ahmatova

Mint fehér kő dereng

Mint fehér kő dereng a kútfenéken,
mélyembe zárva bennem él egy emlék.
Ez mindenem: vigaszom, szenvedésem.
Ellene mit tegyek - hiába tennék!

Tudom, meglátja, aki rám hajolva
nagyon-nagyon közelről néz szemembe.
Szomorúbb lesz, és elszorul a torka,
mintha fájdalmas mesére figyelne.

Minden tárgy egy-egy elvarázsolt lélek,
eszmél, hát ember-lelkét hogy feledné?
Örökkön-élő, bűvös szenvedésnek
te változzál át emlékezetemmé.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Anna Ahmatova

Mint fehér kő
ott lenn a kútfenéken...

 
Mint fehér kő ott lenn a kútfenéken,
Szívembe rejtve megbújik egy emlék;
Vigaszom ez, s egyúttal szenvedésem,
Vívni vele nem tudok, nem szeretnék.

Ha bárki most közelről néz szemembe,
Érzem, hogy őt azonnal megpillantja,
És szomorúbb, elgondolkodóbb lenne
Annál, ki ezt a bús mesét csak hallja.

Tudom, hogy tárggyá változtatta Isten,
De meghagyta az embert tudatánál.
Hogy bűvös bánatom örökkön éljen,
Te emlékemmé válva – itt maradtál.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Anna Ahmatova

Szőllőfürtök édes illatában...

Szőllőfürtök édes illatában
leng a részegítő messzeség,
tompa hangod örömtelen-fáradt,
senkit, senkit nem sajnálok én.

Pókháló rezg szőllő gerezdjén át,
karó mellett karcsú venyigék,
s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,
tiszta patak hűs vizén a jég.

Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,
menj a habhoz, súgd meg bánatod,
s meglátod majd, válasza sem késik,
s meg is csókol, bizton várhatod.

(Konczek József fordítása)

Anna Ahmatova

Arcomról a mosoly


Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.
Nem bánom, mi sír énekemben,
nevessék, szidják – arra szántam.
Megfulladnék a tűrhetetlen,
szerelmes, fojtó hallgatásban!

(Rab Zsuzsa fordítása)