Robert Graves

Mi a szerelem?

Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.

Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,

Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

Talán a lét legelső vad csatája,

Elérni önmagunk szélső határát,

S néhány óránk csodás mindentudása?

Vagy mi még? Eredendő látomás,

Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,

S a haláltól vár gyors feloldozást?

(Somlyó György fordítása)

Maria Under

        Fehér éjszakák     


Megjöttek, ezüstös éjszakák,
midőn nem alhat a fénykupolás ég
s a tenger. Míg lesem az éj szavát:
bennem a vágy, mint eleven parázs ég.

Mint villó szálak, megkötnek az éjek,
az illat pillanatig sem csitul:
a vadvizek ringó habja felébred
s a szellőt ős dalokkal zengi túl.

Arany-fürtöt langy fuvalom ölelget,
a szem: a nagy, e lángoló titok s a lelket
fehér álomképek varázsa fogja.

Tüzespirosra duzzadt ajkamat,
szerelmesem, csókold, vérezd, harapd –
ne félj: nem fogy ki hajnalig se csókja.

 (Képes Géza fordítása)

Percy Bysshe Shelley

Indián szerenád

Első álmom rólad volt,

első álmom elröpült.

Még az esti szél nyögött,

még az égen csillag ült.

Lábaimban lakik egy

szellem: az rejtélyesen

húzott, hozott, vezetett

ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón

illet és szél úgy alél,

mintha mákos álmokat

tépegetne ott az éj.

Apadoz a zokogás

a csalogány csöpp szivén,

mint ahogy a tieden

kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a füből!

Halk! Hullok! Ájulok!

Szórja csókkal szám-szemem

szerelmed, mint záporok!

Arcom fagyos és fehér,

szívem dobzörgése vad:

szorítsad szíved fölé,

talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály fordítása)

Robert Burns

A kék szemű lány

Tegnapi utam meggyötört

s gyötör még eleget csúnyán:

két édes, drága szem megölt,

megölt egy kék szemű leány.

Nem lánggyűrűs aranyhaja,

harmatos rózsaajka se,

nem is hókeble az oka -

hanem gyönyörű, kék szeme!

Szó, hang, mosoly: édes pokol;

elbűvölt, nem tudom, mivel;

gyilkos-örök sebet ütött

belém, szép kék szemeivel.

De, szó, megállj, várj még, halál,

tán hozzám hajlik a kegye;

ha nem, tudom, hogy gyilkosom

lesz az az édes kék szeme!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Owe Skoogstöm

A kezek

Simogatni foglak

két kezemmel

letörlöm fáradtságodat

nyugtalanságodat

letörlöm a félelmed

az álmatlanságodat

letörlöm aggódásod

bizonytalanságod

felemellek a fényhez

és a meleghez

s leengedlek a palástfű

hűsébe

(Dabi István fordítása)

Jannisz Patilisz

Mit szeressek jobban?

Mit szeressek jobban?

Nap fényét vagy szerelem fényét?

Amaz megmutatja a nagy hullámokat.

Emez segít, hogy elmerülhess bennük.

(Pávai Patak Márta fordítása)

Mimnermos

Szerelem nélkül

Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem tüze nélkül?

Jobb meghalni, ha már nem melegíti szivem

titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!

Tépi mohón fiatal éve virágait a

férfi s a nő... De ha rádnehezűl a siralmas öregkor,

s hervad a szépség, és rokkan a régi erő,

folyton marja szived táját a hideg keserűség,

kedvtelenűl nézed, hogy süt a nap sugara,

gyűlöletes vagy az ifjak előtt, kinevetnek a nők is:

így veri-sujtja a sors szörnyü kegyetlen a vént.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Paul Éluard

Mi ketten

Mi ketten kéz a kézbe mi

Mi mindenütt otthon vagyunk

Szelíd árny és vak ég alatt

Bármily fedél alatt ha tűz ég

A napsütött utcák során

A tömeg homályos szemében

Bolondok és bölcsek között

Gyermekek s felnőttek körében

A szerelemben nincs titok

Mi a bizonyosság vagyunk

Köztünk otthont lel ki szeret

(Somlyó György fordítása)

Eino Leino

Szeretlek

Benned szikrázó halmazban hever

sosem sejtett világok ritka kincse,

kincs, mit szomjas kezem nem érhet el,

s azt sem hagyod, hogy szemem megtekintse.

Vagy csak káprázat ez? S tán nyoma sincs e

kincsnek, amivel fennen kérkedel...

Valaki rám fellegtrónusról int le,

kit én emeltem csak az égbe fel -

S hiába tettem, hisz nincs egy rövid

pillanat, mely közönyödben megingat.

Rejtélyes ujjak szorgosan szövik

életünk sötét s arany szálait.

Mosolygunk, míg az álom karja ringat

s felrettenünk, siratva álmainkat.

(Képes Géza fordítása)

Pablo Neruda

Az én szívemnek...

Az én szívemnek elég a te lelked

s neked az én szárnyam elég szabadság.

Az én ajkamról lengve égre kelnek,

mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.

Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.

Távolléted a láthatárt ledönti,

te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,

akár a déli fenyvek vagy az árboc.

Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta

bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,

melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.

S arra riadok, hogy rebbennek olykor

a madarak, mik lelkedben aludtak.

(Somlyó György fordítása)

Victor Hugo

Olyan a szerelem

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,

amelytől fénylik a szirom,

amelyből felszökik, kévéjében a napnak,

szivárvány-szikra, miliom.

Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,

ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -

mi távolabbról: mint a gyémánt,

az közelebbről: mint a könny.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Rabindranath Tagore

Ne menj el

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól

súlyosak.

Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem

magamtól: "Álom ez?"

Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva

tarthatnám keblemen.

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

(Áprily Lajos fordítása)

Eino Leino

Úgy lépsz, mintha virágokon járnál...

Úgy lépsz, mintha virágokon járnál,

úgy lengsz, mintha dalok szárnyán szállnál.

Nem is merlek nézni, csak titokban,

lelkem tőled mégis lángra lobban.

Míg szívemben virágzik az élet,

míg ajkamon zeng, szárnyal az ének:

szüntelenül virágokon járhatsz,

szüntelenül dalok szárnyán szállhatsz.

(Képes Géza fordítása)

Alekszandr Blok

Ragyoghat hold

Ragyoghat hold- az éj sötét.

Köszönthet öröm emberekre-

lelkemből esők idejét

nem űzi ki tavasz szerelme.

Lelkembe néz az éjszaka,

és gyáván visszanéz a lélek,

beteg és nincs válaszszava,

emészti édestitkú méreg.

Hideg s homályos hajnalon

az emberárba beleveszve

viszem, de nincsen oltalom,

hiába az a szent, nagyeszme:

ragyoghat hold- az éj sötét.

Köszönthet öröm emberekre,

lelkemből esők idejét

nem űzi ki a tavasz szerelme.

(Veress Miklós fordítotása)

Gabriela Mistral

Én nem vagyok egyedül

Puszta az éj, árvasága

vízre, hegyre ráterül.

De én, aki elringatlak,

én nem vagyok egyedül!

Az égbolt is olyan árva:

a hold tengerhabba dűl.

De én, aki átkarollak,

én nem vagyok egyedül!

A világ is olyan árva:

tespedt testen bánat ül.

De én, aki megölellek,

én nem vagyok egyedül!

(Jánosházy György fordítása)

Jacques Prévert

Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik

az éj kapuiban

s a járókelők ujjal mutatnak rájuk

de kik szeretnek

senkinek sem léteznek

csak árnyékuk az

mely az éjben remeg

s kihív haragost megvetôt irigyet

kik szeretnek

senkinek nem léteznek

egyébként is messzebb vannak az éjnél

feljebb a napfénynél

elsô szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N.László fordítása)

Frederico García Lorca

Találkozás

Se neked, se nekem

egymás felé nem szabad

lépni sem, nézni sem.

Tudod, tudod már, miért?

Oly nagy a szerelem.

Megy az ösvény, menj tovább!

Kezemen

szögek sebe

élesen

Nem látod, hogy

vérzem?

Ne nézz hátra, lépegess

csöndesen.

S imádkozz, akár csak én,

hogy legyen kegyelem,

mert se neked, se nekem

egymás felé nem szabad

lépni sem, nézni sem.

(Illyés Gyula fordítása)

Aureliu Busuioc

Holdsugarak

A mély mezőkön

a szélben táncoló köleshez hasonlóan

összezárt szempilláid közé

kéredzkednek a holdsugarak.

A szíved a fülét

a szerelem felé fordítja

hogy hallja:

nem a tücsök zenél,

az örökkévalóság.

(Dabi István fordítása)

Ahmet Hásim

Visszfény

_(Parilti)

Tűzfolyamból sorsom felmorajlott,

Lelkemtől lelkéig hömpölyögve,

Szerelemnek mély, nehéz sebéről

Vallott: azt, hogy fájni fog örökre.

Ahogy a tűz rajta visszafénylett,

Menekültem, visszanézve szótlan;

Láttam e szerelmet távozóban,

Ahogy szeme s ajka visszafénylett.

(Vas István fordítása)

Bertolt Brecht

Még soha úgy nem szerettelek

Még soha úgy nem szerettelek, ma soeur,

Mint akkor, búcsúnk bíbor alkonyán.

Elnyelt az erdő, a kék erdő, ma soeur,

Fönt meg nyugatra már égtek a megszokott

halovány csillagok.

Nevettem boldogan, s nagyon sokat, ma soeur,

Játszva indultam el sötét sorsom felé -

S közben mögöttem az arcok a tompa-kék

Erdő estjében lassan elmosódtak.

Szép volt, szép minden e csodás estén, ma soeur,

Mint soha még, s azóta se -

De mi maradt nekem? Csak a nagy madarak,

A fátylas esti égben éhezők.

(Csorba Győző fordítása)