Ahmet Hamdi Tanpinar

Fülemüle

Mintha az ősz mezítelen

játéka lett volna e hang,

a madáré, mely hirtelen

a táj kék tükrébe zuhant.

Levél az est csatáiról,

hajnal kezében reszketett!

Aki halandó, valahol

eléri ez az üzenet.

Ének, melyet nem vonz a kert,

kopár alatta remény,

fájdalma a fűbe tepert

rózsákban bong ősz idején.

Örök illatot keresett,

régi tavasz feledte itt,

holdfényben a falevelek

mosollyal teli álmait.

(Kalász Márton fordítása)

Ivan Metodiev

Semmit se akarok –

megelégszem

a fűz

hajladozásával.

(Szondi György fordítása)

Emily Dickinson

Mint bánat, észrevétlenül...

Mint bánat, észrevétlenül

Elmúlt a nyár megint.

Oly érzékelhetetlenül,

Hűtlenségnek se tűnt.

Nyugalom áradt szét,

Mint rég jött alkonyon,

Vagy mint ha délután a táj

Magányosan borong.

Korai est köszönt be,

Idegen virradat,

Mint menni vágyó vendég,

Kit bánt, ha nem marad.

S így, bár hajó se vitte,

Nem röpítette szárny,

Nyarunk a szépség bűvkörébe

Átsiklott könnyedén.

(Tábor Eszter fordítása)

R. M. Rilke

Iniciálé

Oszd a szépséget, pazarold,

szótlanul, számolatlan.

Hallgatsz, megszólít: Nézd, vagyok.

S végül mindenből rádragyog,

ezernyi árnyalatban.

(Kányádi Sándor fordítása)

Tonu Onnepalu

Mennyivel könnyebb lenne...

Mennyivel könnyebb lenne úgy élni,

ha tényleg azt mondanánk, amit gondolunk,

nem azt, amit okos dolognak tartunk.

Butaság lenne többnyire mindkettô,

de akkor mi van. Okosak akarunk lenni,

tudatosan féligazságokat mondunk,

és nagyon tudatosan csak fél életet élünk.

Ennek a végeredménye nem is lehet más,

mint ez a világ, aminek amúgy nincs is olyan sok hibája.

Esôs nyáron is lehetnek tiszta éjszakák.

Ám a fáradtság, az bizony fáradtság.

(Jász Attila fordítása)

Friedrich Schiller

Minden elmúlik, mint az álom,

elröpül, mint a vándormadár,

csak az emlék marad meg a szívben,

halványan, mint a holdsugár.

Maria Laina

Jamaica Taverna

Valahogy megváltozott az életünk,

nem odabent lakunk már a városban,

hanem a tenger felé vezető úton.

Estéinket a hold

vándorlása tölti ki,

szárnycsapkodás a dombokon

vizesárok felé baktató lovak.

Ha végül rászánod magad, hogy kövess,

társamul itt tartod az éjszakát

és beköszönt az ősz,

megnyikordul a retesz a sötétben.

Megtanulsz majd imádkozni

erővel, reménytelenül

s e különös érzés

összefonódik majd a természet szigorával.

Ne hozz magaddal sok ruhát, könyvet,

azok itt másképpen számítanak,

a vízhatlan cipőről ne feledkezz el,

mert a ház mögött sártenger van,

sok itt az eső telente.

Most befejezem, vigyázz magadra,

szeretlek nagyon, hiszen tudod.

Rád gondolok az ablak előtt azon a pamlagon,

gondolj az időre, a testre, ahogy öregszik.

Mindez a képzelet dolga,

nincs egyebünk, csak az erős, tiszta örökkévalóság,

mely nem fáraszt, néha azért mégis fáj az ember szeme.

Most becsukom az ablakot,

föltámadt a szél megint.

(Pávai Patak Márta fordítása)

Alekszandr Puskin

Az élet szekerén

Megrakják néha roskadásig,

de a kocsi vígan repül:

a vén Idő ül a bakon

és hajt, hajt istentelenül.

Reggel beszállunk, nyaktörésre

készen, szivünk csakúgy röpít;

félre lustaság, óvatosság:

„Hajts,” - kiáltjuk - „az istenit!”

Délre alábbhagy a buzgóság,

a vad iram félholtra ráz;

nézzük a lejtőt, omladékot:

„Lassan!” - kiáltjuk - „hé, vigyázz!”

Estére végre megnyugodna

az összezötykölt társaság,

s próbál a vackán elaludni. . .

De a kocsis csak hajt tovább.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Hermann Hesse

A magány

Egy erős szellem terjesztette szét

A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,

De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.

Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.

Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,

A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan

Hő homlokomra és én - megnyugodtam!

(Juhász Gyula fordítása)

Jacques Charpentreau

Hogy mindenről tudj beszélni

Sok szó van, hogy mindenről tudj beszélni:

A nap, a fény, a szél, az éj, az ég,

A zaj, a mosoly, az eső, a jég, -

Játszani, menni, enni, inni, élni.

Sok szó van, amit folyton mond az ember:

A víz, a tej, a hó, narancs, kenyér,

Szomjúság, éhség, száj, szem, szív, tenyér,

Öröm, játék , szeretet, este, tenger.

Sok szó van, amit meg is kell tanulni,

Hogy olvasni, írni, számolni tudj.

S megértsd, hogy mit csinálj: sétálj, aludj,

Egyél, igyál, labdázz, vagy elmenj úszni.

Sok szó van, min tűnődhetsz nemegyszer:

Nárcisz, szarkaláb, szerecsendió, -

S lassan megtudod, mi mire való:

Gyöngyház, delfin, palánk, rakéta, vegyszer.

Sok-sok olyan szó van, mely zengve táncol:

Egyik szólít, a másik ráfelel: -

Távoli csillagokat hoz közel:

Ezek a legszebb szavak a világon.

A versekben lévő szavak varázsa,

Zenéje az, mi szívet simogat:

Elűzi minden gyötrő kínodat -

A vers az élet egyik nagy csodája.

(Végh György fordítása)

Wojciech Ceynowa

Az élet

A gondolataidban

panasz és szenvedés

megvalósulatlan álmok

szó szót követ

kérdések válasz nélkül

örömre és feledésre

körülnézel

egy pillanatra leülsz -

sóhajtásnyi idő.

(Dabi István fordítása)

 

Djura Jaksic

Hangtalan éjben

Hangtalan éjben, fák sürüjében,

csillag hunyorog a magas égen,

dobban a szívem, zajdul a vérem -

ó, csak lassan a fák sürüjében!

Közeli csermely messze iramlik,

virág a virág szívére hajlik,

tűz-szerelem vár fekete éjben -

ó, csak lassan a fák sürüjében!

Lángban a lelkem, le kell itt rogynom,

naptámadatra fogyton elfogynom,

mint forró napok hónak, enyésznem -

ó, lassan, lassan fák sürüjében!

(Lator László fordítása)

Alfred de Musset

Szomorúság

Se kedvem, se célom, se vágyam,

se jóbarátom, se erőm,

és az se, hogy büszkélkedőn

a rendelésem nagynak lássam.

Azt hittem, hogy hű szeretőm

az igazság lesz, rátaláltam,

s már fordítottam is a hátam,

ahogy átölelt pihegőn.

És mégis ő az örökélet,

s kik nélküle a földön éltek,

süketek voltak és vakok.

Isten szól, kell felelni, rögtön.

Egy kincsem maradt még e földön,

hogy néha sírnom adatott.

(Illyés Gyula fordítása)

Jacques Prévert

Idő

az életem nincs mögöttem

sem előttem

sem jelenben

csakis bennem

(Göbölyös N.László fordítása)

Lucian Blaga

Négysoros

Élünk, s a láthatár ránknehezül:

mint mélyén egy tengerfenéknek;

sosem oly szörnyűek a szenvedések,

hogy ne lenne belőlük ének.

(Tandori Dezső fordítása)

Alekszandr Blok

A város egyhangú zajában

A város egyhangú zajában,

Zsibongó zűrzavar felett,

Pusztába, éjbe, hófúvásba,

Kiszikkadt lélekkel megyek.

Értelmem szálát elszakítva,

Mindent felejtek: mit s miért...

Körül hó, vágány, házkulissza,

Előttem lángok és sötét.

Mi volna, ha megbabonázva,

Kit elhagyott az értelem,

Hazatalálnék megalázva, -

Te megbocsátanál nekem?

Te, aki távol-messze látod

Utam vezérlő fároszát,

Hóviharom mind megbocsátod,

Lázálmom éj-poézisát?

Vagy jobbat tudsz: meg sem bocsátva,

Megkongatod harangjaim,

Ne vesszenek az éjszakába

Hazámtól messze útjaim?

(Baka István fordítása)

Manuel Pantigoso

Kinyilatkoztatás

Ha abbamarad az eső,

és a déli égbolt

tükörré változik,

amiben megnézheti magát

az ember,

és ráébred, hogy a föld

önmagában feloldódva

ismét felbukkan,

mint a legtisztább hajnal.

(Dabi István fordítása)

Hans Bender

Együtt

Késünk kenyerünkből

egyenlő két karajt nyes.

Hol a poháron ajkad nyoma,

ott iszom a második kortyot.

Járj az én cipőmben!

S télen a te köpenyed

melegít engem is.

Sírunk egyetlen szemünkkel,

s este bezárjuk az ajtót,

hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,

álmaink összetevődnek.

(Jánosy István fordítása)

Jovan Ducić

Refrain

Ismerem a néma alkonyokat,

mikor minden zaj eltűnik a földről,

a szív megáll egy pillanatra,

és a lélek örökre elsötétül.

Ismerem a csillagos éjszakákat,

mikor a fény kiömlik és túlárad,

kicsordul minden keserű pohár,

s meztelen marad kínjval a mélység.

Ismerem a szerelmet, ha belefészkel

a szívnek pompás palotáiba,

s akkor a bús dalok megríkatnak,

és megvéreznek a vidám rímek.

Ismerem a szorongás napjait,

a keserű és csüggedt őszöket, -

óh, mindent titkos szálak fűznek össze,

csak a lelkek maradjak így, külön...

(Babits Mihály fordítása)

Paul Verlaine

Óvatosság

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,

ez óriás fa alá, melynek lombsátorában.

A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,

Míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.

Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..

Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,

az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,

hogy folytathassa majd a szíved és a szívem

e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;

nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,

a vad Természetet, e néma Istenséget.

(Szabó Magda fordítása)