Marina Cvetajeva

Ha nézek...

Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje -
így véglegesülhet a vásznon a kép -,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is - a fán feledett.

(Baka István fordítása)

Guillaume Apollinaire

A búcsúzás


Sírásuk szállt csak vészesebben
S az arcuk volt megtört fehér

Mint tisztaszirmú hó ha lebben
Vagy két kezed
A sok levél
Csókomra hullt a rőt ligetben

(Radnóti Miklós fordítása)

William Shakespeare

XVI. szonett


De mért nem várja különb fegyvered
Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
Eszköz, mint ezek a száraz dalok?
Boldog óráknak járod ormait;
És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
Megteremné élő virágaid,
Hűbb képeid, mint amit ecset ád:
Így az élet rajzolná újra ezt
Az életet, melyet külszínre és
Belcső becsben föltárni ez (a Perc
Ónja s az én inas-tollam) kevés.
Ha átadod, megtartod életed;
Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Alicja Patey-Grabowska

És hirtelen


És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak


(Dabi István fordítása)

Christine Busta

A valóság és az álom...

A valóság és az álom...
a mi dajkáink.
Az ő kiapadhatatlan mellükből
isszuk a szomjat - az olthatatlant,
ami életben tart minket.

(Dabi István fordítása)

Vjacseszlav Ivanov

Ősz

A földre hullt levél ajándék,
Körötted bíbor verssorok...
Tündöklő-csöndes a halál még,
Ezüstbrokátja rád ragyog.

Az alkonyat arany porán át
A távol épp így senyvedez;
S hegyek fölé terítve szárnyát
Kék-szürke búd így lengedez.

S a mennyeken sziromlik, ég a
Holdfény - oly tiszta és fehér!...
És imaként szállong a néma
Fákról a lángoló levél...

(Baka István fordítása)

Czeslaw Sobkowiak

A szó

A szó néha szakadék
A fenekén már csontok fehérlenek
Világítanak mint csalóka ég
Készen kilökni a kézből a tollat
Hogy halott tartalommal teljenek meg
Hogy ne az eleven költő menjen a nap alá dalolni
Ami a hideg tenyereknek csak érthetetlen kijelentés
És megmentett dolog a mulandó lélegzetek között
És saját fájdalmam folytonos rejtélye
Tehát írni kell minden tárgy közül
Bölcsesség nélkül
Élve
E szegélyen így erősítve a testet
Valami ismeretlennel és közelivel
Mint a szoba sötétjében hirtelen felgyújtott fény
Az emberek között
Írni kell
Élni kell
Mintha a könnyeken át óceán folyna
És a szikla hópehellyé változna
Mint valaki aki a szerelmében
Meg kívánja őrizni
A napot
És mindent elveszít

(Dabi István fordítása)

Anna Ahmatova

Mint fehér kő dereng

Mint fehér kő dereng a kútfenéken,
mélyembe zárva bennem él egy emlék.
Ez mindenem: vigaszom, szenvedésem.
Ellene mit tegyek - hiába tennék!

Tudom, meglátja, aki rám hajolva
nagyon-nagyon közelről néz szemembe.
Szomorúbb lesz, és elszorul a torka,
mintha fájdalmas mesére figyelne.

Minden tárgy egy-egy elvarázsolt lélek,
eszmél, hát ember-lelkét hogy feledné?
Örökkön-élő, bűvös szenvedésnek
te változzál át emlékezetemmé.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Paul Éluard

Mi ketten

Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

(Illyés Gyula fodítása)

Gevorg Emin

Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

H.F.Noyes

Egyensúly


A világ lassan fordul,
hogy ne zavarja a természet
kiáltozó szépségeinek
és rejtett titkainak
egyensúlyát.


(Báger Gusztáv fordítása)

Charles Baudelaire

A nap vége


A fakó napfényben éled,;
fut, vonaglik, forr vadul
a zajos, kegyetlen Élet;
míg az ég boltjára hull

a gyönyörtadó nagy éjjel
s enyhül az éhes s a rab,
bűnt, bút elfeled a setéttel
s szól a költő:... „Vártalak!

Fáradott a lelkem, testem,
a nyugalmat égve esdem,
sok bús látomány mar és tép.

Hátra fekszem. Jöjj le, födj be
lebbenő gyászfüggönyödbe:
Ó, üdítő, hűs sötétség!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

William Blake

Hópehely

Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt - játsszék velem:
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
- Gazember!- kiáltott utánam a tél.

(Petra-Szabó Gizella fodítása)

Carol Ann Duffy

Folyó

A folyó kanyarulatánál
megváltozik a nyelv,
más a bugyogás, más még a neve is
ugyanannak a folyónak.
A víz átkel a határon,
lefordítja magát,
de a szavak megbotlanak, visszaesnek,
és ott, a fának szögezve van a bizonyíték.
Egy jel új nyelven feltűnő a fán.
Egy madár, ki eddig ismeretlen volt,
s egy ágon énekel.
Egy asszony a folyó menti ösvényen,
s furcsa hangot ismételget,
hogy meg tudja fejteni a madárdalt, s a madár nevét kérje – utána.
Piros virágért térdel le, letépi, később
majd óvatosan összepréseli egy könyv lapjai között.

Mit jelentene neked, ha vele lehetnél ott,
saját kezed lógatnád a vízben,
ahol kék és ezüst halak suhannak, s köröttük a víz,
wasser, voda, s mint a dolgok jelentése, eltűnnének?

Az asszony úgy érzi, másutt van, erőteljesen, egyszerűen
szavak
miatt; hangosan halandzsát énekel, s mosolyog, mosolyog.

Ha tényleg ott lennél, mit írnál
egy képeslapra,
vagy a homokba, ahol a folyó a tengerbe torkollik?

(Martyin Gabriella fordítása)

Giovanni Pascoli

A múlt


A helyeket, hol sírtam, újra látom:
mosolynak tetszik mindenik sírásom.
S látom a helyeket, hol mosolyogtam:
ó, mennyi könny van minden mosolyomban!

(Baranyi Ferenc fordítása)

Paul Éluard

Mi ketten


Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

(Illyés Gyula fordítása)

Tonu Onnepalu

Mennyivel könnyebb lenne...


Mennyivel könnyebb lenne úgy élni,
ha tényleg azt mondanánk, amit gondolunk,
nem azt, amit okos dolognak tartunk.
Butaság lenne többnyire mindkettô,
de akkor mi van. Okosak akarunk lenni,
tudatosan féligazságokat mondunk,
és nagyon tudatosan csak fél életet élünk.
Ennek a végeredménye nem is lehet más,
mint ez a világ, aminek amúgy nincs is olyan sok hibája.
Esôs nyáron is lehetnek tiszta éjszakák.
Ám a fáradtság, az bizony fáradtság.

(Jász Attila fodítása)

R. M. Rilke

 Őszi nap


Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.

Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.

Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.

(Tandori Dezső fordítása)

Gregor Papuček

Esténként

Esténként,
amikor töredeznek a gondolatok,
úgy raknám össze a szavakat,
hogy magukra találjanak,
kik nem tudják,
hogy ők már nem ők;
hogy levessék
az alattomos múltban megkopott,
kicsinyhitűségtől átázott ingüket.

Esténként,
mikor a fáradtság álomba süllyeszt,
szavaimmal
beleharangozom
a sűrűsödő sötétségbe,
nehogy örökre
elaludjatok nekem.

Esténkent,
mint fáklyák,
égjenek szavaim,
hogy borostyán fényüknél lássátok,
sötétségtek árnyékában hogyan álmodom
rólatok.

(Fuhl Imre fordítása)

Alicja Patey-Grabowska

És hirtelen

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása )

William Wordsworth

    Táncoló tűzliliomok        


Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, -
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, - néztem, - nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

(Szabó Lőrinc)   

Emil Isac

    A vak

    A tavasz virágai közt hevert a vak, és fűszálakkal játszadozott.
    Mosolya, mint az ég mosolyának tükrözése.
    Hozzáléptem, és félénken kérdeztem:
    - Miért mosolyogsz? Látod-e a szépségeket?
    - Látok sok virágot... és a szeretet tavában az élet hattyúja fürdik... A túlsó partról fények küldik illatukat, és Pán sípja vijjog, és a szerelmesek ölelésekkel csalják meg a pillanatokat... Sudár márványtalapzat fölött kék madarak énekelnek, és rabszolgák és rabszolganők táncolnak az asztal körül, amely bortól, gyümölcsöktől roskadozik: ezüstserlegektől, amelyekben nagy gyémántok csillognak, mint a reggel könnyei az ágak között. És napragyogás övezi a piros ifjú arcokat, mert megérkezett a mennyasszony a vénséges folyamok országából. Elefántháton érkezett, kerubinok kíséretében... Ó, milyen szép az élet... narancsfaerdők... álomvirágok... boldog otthonok... ó, élet, ó, tavasz!
    És mosolygott a vak és kérdezé:
    - Hát te? Te mit látsz?
    És halkan válaszoltam:
    - Templomot látok, amelynek tornyáról lezuhant a kereszt, oltárán pedig a Sátán csókolózik a Háborúval, s a karzaton csontvázak kórusa énekel.

    (Dsida Jenő fordítása)

Leon Roppel

Könnyed szellő
   Nyugodt a tenger, mi se rebben,
Felszíne, mint tükör, e percben,
Minden tócsa, kis víz felszárad,
Alszik a szél, talán fáradt.
  
(Dabi István fordítása)    

 

Rainer Maria Rilke

A csend


Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?
                                                 
Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

(Tandori Dezső fordítása)

Szergej Jeszenyin

  A kék tűzeső


    A kék tüzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást
    megutáltam: rontja az embert.


    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sürüjén,
    ne lakjék más a szivedben.

    Te finom-suhanásu leány,
    makacs szived érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivó-helyeket,
    verset sem irok, ha kivánod:
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol...
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    (Weöres Sándor fordítása)

Jorgosz Markopoulosz

 Apám házat akart építeni


Apám egész élete arra ment rá, hogy felépítsen egy otthont.
Minden délutánt, minden ünnepnapot a kis konyhában töltött,
Édességet nem evett, kávéházba nem járt.
Amikor meghalt, egy gazzal benőtt telek
Maradt utána, amelynek nincsenek ablakai, ágyai, évei…
Változnak az idők, ahogy mondani szokták,
Sok minden történt azóta.
Bátyámmal elvesztettük egymást, megtudtuk, hogy apánk is meghalt...

Szóval ezért nézek esténként ilyen mélyen a szemedbe.
Talán én még érezhetem azt az odaadó fészekmeleget,
Amit ő soha nem érezhetett.

(Szabó Antigoné fordítása) 

Emil Isac

Dal

Nap, tavasz, virág, betelt dal...
Egyik jön s a másik elhal.

Ez zokog, s az dalra zendül,
szent tavasz, mely most kicsendül.

Van, kit ínség, kór emészt el,
más betelhet tiszta mézzel.

Egyik öntelten rivallgat,
másik szenved bár, de hallgat.

(Franyó Zoltán fordítása)

Kazimierz Nowosielski

Hallgatás


Legyél olyan csendben hogy a tengerfenéken
szétnyíljon a kagyló

legyél olyan csendben hogy az éjszaka
élesítse hallásodat
s a nap a figyelmedet

hogy halld meg a szívedben
a fecske csivitjét

hogy a kezeket nézve halld hogyan fut át
a testen a lélek

Építsd mint hidat a folyón
amin átjutsz a túlsó partra

(Dabi István fordítása)