Darryn John Murphy

Emlékezz rám

Emlékezz rám a csöndben,
Mikor az eső ömlik este.
Időzve csillagok alatt
A hajnal első fénysugarát várom,
A szerény hangokat, s a visszhang válaszát.

Emlékezz rám tavasszal,
Mikor kinyílnak a virágok.
Én magam ott leszek a csöndben,
Amely a prérin átvonul.

És melletted leszek én akkor is,
Mikor esténként dől a nyári zápor,
Vezetőd leszek, s szívemmel a láng.

A suttogásom édes, jó tanács:
Ragadj meg percet, órát és napot!
A tiszta pompáról a gondolat,
A suttogás is én vagyok...

Vagyok az ember jó reménye,
Ez hajtja ma a földgolyót,
Éld hát napod és minden perced,
Gyarló gyengéim ostromold.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Serigo Marengo

Fájdalomfantázia

Egy friss vizű folyóra gondolni,

ami a sivatagban folyik,

a csodára, ahogyan

a homokbuckák lábaival játszik

a víz, örvénylik és permetet hint.

Az ezernyi nyomra gondolni,

amiket az ember a homokban hagyott

s a tenger rögtön elmosott.

Oly szép dolog ilyesmire gondolni,

mert eltűnik a fájdalom,

ami tüzes kőként sütöget.

(Dabi István fordítása)

Fernando Pessosa

Egy pillanat volt tán

Egy pillanat volt tán,

Mikor rátetted

A karomra,

Egyet mozdulván

Fáradt módra,

Mintsem tétován

A kezedet,

És visszahúztad.

Vajh, éreztelek?

Bár emlékszem rá

Él derengve még

bennem az emlék,

Testem őrzi rég

Azt, hová kezed

Ért, a helyet.

Célja kell legyen

Mégis rejtelem,

Mert csak rebbenet!...

Semmi ez, tudom,

Oly országúton,

Mint az élet,

Számos dolog van,

Mit ész se mérhet...

És tudom-e én,

Mikor kezedet

Megérezvén,

Meg hozzám térve

Egy ici-picit

Szívem is érte

Nem volt-é ez új

Ritmus a térben?

Mintha csak úgy

Önfeledten

Fogtál volna meg,

Hogy megvalld nekem,

Mi titkot jelent,

Könnyűt s hirtelent,

Miről nem sejted,

létezik vagy sem.

Így mond a szellő,

Hogy lombot rázogat,

Valami nem

Kifejezhető

Boldogságosat.

(Döbrentei Kornél fordítása)

 

Anna Ahmatova

Mint fehér kő dereng

Mint fehér kő dereng a kútfenéken,

mélyembe zárva bennem él egy emlék.

Ez mindenem: vigaszom, szenvedésem.

Ellene mit tegyek - hiába tennék!

Tudom, meglátja, aki rám hajolva

nagyon-nagyon közelről néz szemembe.

Szomorúbb lesz, és elszorul a torka,

mintha fájdalmas mesére figyelne.

Minden tárgy egy-egy elvarázsolt lélek,

eszmél, hát ember-lelkét hogy feledné?

Örökkön-élő, bűvös szenvedésnek

te változzál át emlékezetemmé.

(Rab Zsuzsa fordítása)

 

Czeslaw Milosz

Ezt az egyet

Völgy és fölötte őszi színekbe öltözött erdők.

Egy vándor érkezik, ide térkép vezette el

Vagy talán az emlék. Egyszer, régen, a napon,

Amikor lehullott az első hó, úton errefelé

Örömet érzett, erőset, minden ok nélkül,

A szem örömét. Minden az elmozduló fal,

A repülő madár, a viadukton robogó vonat

Ritmusa volt, a mozgás ünnepe.

Évek múltán jön vissza, semmire sem vágyik.

Egyetlen drága dolgot akar csupán:

Maga a tiszta nézés lenni, név, várakozások,

Félelmek és remények nélkül.

A határon, hol véget ér az én s a nem-én.

(Dabi István fordítása)

Giovanni Pascoli

A múlt

A helyeket, hol sírtam, újra látom:

mosolynak tetszik mindenik sírásom.

S látom a helyeket, hol mosolyogtam:

ó, mennyi könny van minden mosolyomban!

(Baranyi Ferenc fordítása)

Giuseppe Ungaretti

Reggel

Kigyújtja fényeit

Bennem a végtelen.

(Végh György fordítása)

Anna Ahmatova

Hát ittmaradtam

Hát ittmaradtam egymagam,

pergetve napjaim.

Ó szabad hattyúk, boldogan

szálló barátaim!

Sem könnyem nincs már, sem dalom,

hogy visszatérjetek.

Csak csöndesen imádkozom

estente értetek.

Egyikőtök, suhanva fent,

nyíllal találkozott

s zuhant. A másik megölelt,

s hollóvá változott.

De évente, mikor a hó

olvad, egy-egy napon

a Katalin-kert csillogó

tavát csodálhatom.

A szárnysuhogást hallgatom

a kék tükör felett.

Ki nyitotta ki, nem tudom,

síri börtönömet.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Jaroslav Seifert

Dal

Fehér kendővel integet,

ki messze megy -

valakit biztos nem talál már itt az éj,

valami gyönyörű mindennap véget ér.

Kitárt szárnyakon lebeg a galamb,

a légen át, míg hazatér -

mi is megleljük mindig otthonunk,

mindegy, hogy csüggedés, remény kísér.

Töröld le könnyedet,

kisírt szemedben mosoly legyen és derű

mindennap kezdődik valami,

valami nagyszerű, valami gyönyörű.

(Nagy László fordítása)

Giuseppe Ungaretti

Mindent elvesztettem

Mindent elvesztettem gyermekkoromból,

s már nem tudom magam

egy kiáltásban elfeledni.

Gyermekkoromat eltemettem

az éjszakák mélyébe,

s most láthatatlan szablyaként

választ el a világtól.

Emlékszem, ujjongón szerettelek

s most, íme, belevesztem

az éjek végtelenjébe.

Kétségbeesésem, mely folyton növelné

az életet - nincs már nekem,

torkomban elakadt, akárcsak

egy kővé vált kiáltás.

(Jékely Zoltán fordítása)

Pablo Neruda

Méztől ittas fehér méh

Méztől ittas fehér méh, lelkemben egyre zümmögsz,

s lassú füstkarikákban kanyarogva keringsz fenn.

Reményvesztett szerelmes vagyok, visszhangtalan szó,

vagyok hajdani gazdag, kinek semmije nincsen.

Végső kötél, szorongó vágy végső reccsenése,

a végső rózsaszál vagy földem sivár ugarján.

Ó, hallgatag lány!

Hunyd be sötét szemed most, hol az éj szárnya verdes.

Vetkőzz le, szűzi szobrát testednek kitakarván.

Koromsötét szemedben az éj próbálja szárnyát.

Két karod friss virágszál, s az öled rózsahalvány.

Fehérlő kebleid mint hófehér csigaházak.

Homály lepkéje szunnyad hasadnak gyenge halmán.

Ó, hallgatag lány!

A tenger szele kóbor sirályokra vadászik.

Esik... Ahol te nem vagy, magányosság szakad rám.

Víz járja be mezítláb az eső-mosta utcát.

Beteg módjára sóhajt a lomb a fiatal fán.

Újra élsz az időben, karcsú és szótlan vagy.

Úgy zümmögsz, mint fehér méh, lelkemben néhanapján.

Ó, hallgatag lány!

(Kálnoky László fordítása)

Giovanni Pascoli

A múlt

Viszontlátom a helyet, hol zokogtam:

és megmosolygom most, hogy ott zokogtam.

Viszontlátom, hol egykor mosolyogtam,

s megkönnyezem most, hogy ott mosolyogtam!

(Berczeli A. Károly fordítása)

Jahla Kemál Bejátli

Találkozás

Bámultam az útra, szememet tágra kinyitva.

Kérdeztem a széltől, ki is Ő és mi a titka.

Párducszeme volt, zöldszinü volt, vad tüze tiszta.

Lelkem lobogását rabul ejté e varázslat.

"Mondd hát, az öröklét lakomáján veled ittam,

bíborszinü rózsák levelével borítottan,

s egy vágy remegése a szívünkben szakadatlan?"

Nézett, mint egy álom közepéből, s belesápadt.

(Vas István fordítása)

Algimantas Baltakis

(Amim volt...)

Amim volt,

mindent szétosztottam.

Megmaradt

a fáradtság és a bánat.

No meg

az emlékek.

Ez az egész kincsem.

Kedvesem!

Ne kérd,

Hogy osztozzam veled bánatomban.

Osztozzunk inkább

az emlékeken!...

(Dabi István fordítása)

Wislawa Szymborska

Feljegyzés

Az élet: az egyedüli megoldás

a lombba boruláshoz,

a homok leheletének felszippantásához,

a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,

s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat

mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,

elvegyüljünk a látvány forgatagában,

kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,

hogy egy pillanatra felidézzük,

miről is szólt a beszélgetés

ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer

megérintsünk egy követ,

bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,

és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk

valami roppant lényegesről.

(Csordás Gábor fordítása)

Ivan Metodiev

Amire emlékszem, mind

belefér egy könnycseppbe.

(Szondi György (fordítása)

Anna Ahmatova

Elvonultság

Oly sok követ dobtak rám és felém,

Hogy számomra már egyik sem ijesztő,

És karcsú csapda a torony, hol én

Lakom; magas tornyok között az első.

Az építőinek hálás vagyok,

Ne sújtsa őket többé gond, se bánat,

Innen hamarabb látom a napot

Kelni, s örvendek végső sugarának.

Az ablakomat gyakran lengi be

Messzi északi tengerek szele,

S galamb szemezget kezemből nyugodtan...

Az oldalt pedig, amit félbehagytam,

Csendben, könnyedén, lévén isteni,

A Múzsa keze majd befejezi.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Peter R. Holm

Mikor az alkonypír lassan kihuny

Mikor az alkonypír lassan kihuny

az éj tétova tájai előtt

s a hold széjjelteríti némaságát

megérted: csak azért van levegő

a fák közt hogy beszélgethessenek

az ágak hogy közelebb jussanak

a fák egymáshoz hogy maguk feledjék

a csillagok felé kapaszkodó

föld-szél-ágak mélyebb együttesében...

S minden olyanná válik hogy a tájban

kinyílsz magadnak míg átjár az éj

a tékozló fénybe haladva a tárt-legyező-szürkületben

(Csorba Győző fordítása)

Stefan George

A sziget ura

Halászok mesélik, hogy messze délen

egy olajos, füszeres szigeten,

hol drágakö szikrázik a homokban,

volt egy madár, amely a földön állva

csörével magas törzsek koronáját

szét tudta verni; s ha bíborcsiga-

színü szárnyait nehéz, alacsony

repülésre nyitotta: hát akár

egy sötét felhö, egészen olyan volt.

napközben, mondták, az erdőbe bújt,

esténkint pedig kisétált a partra

s az algaszagú és sós szélben oly

édesen dalolt, hogy a delfinek,

a dal barátai, mind odaúsztak

az aranytollas és szikrás vizekben.

Így élt, ösidök óta, és csak a

hajótöröttek látták, senki más.

Mert amikor az emberek fehér

vitorláit elöször vitte jó szél

a sziget partjaira, birodalmát

még egyszer belátni a dombra hágott,

s azt mondják, széttárta nagy szárnyait

és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

(Szabó Lörinc fordítása) 

William Wordsworth

Tünemény

Mikor először tűnt elém,

drága volt, mint egy tünemény,

kit azért küldött életem,

hogy egy perc dísze ő legyen.

Szeme mint alkony csillaga;

s az alkony hozzá a haja:

csak ennyi benne az, ami

nem májusi és hajnali.

Vidám kép, édes könnyűség:

meglep, megállít és kísért.

De többször látva: látomány

volt ő, és mégis földi lány.

Lépése szűzi és szabad.

Házias minden mozdulat.

Alakja nyájas, tiszta fény.

Nyomában emlék és remény

kelt: mivel ő sem állt a szív

mindennapi és primitív

éhei, kis búk, örömök,

csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem őt,

s lesem élete ütemét.

lelket lélegző drága lény:

útitárs a Halál felé.

Szilárd ész, gyengéd akarat,

szívós erő halk báj alatt.

Valódi asszony, jó s igaz,

intés, parancs, derű, vigasz.

Asszony, és mégis valami

fényt érzek, ami angyali...

(Babits Mihály fordítása)