Szergej Jeszenyin

Nem szeretsz

Nem szeretsz,már szánalom sincs benned.

Rútnak látsz? Ó,azt is elhiszem.

Ha nem nézel,szíved még fölenged,

lankadt kezed vállamon pihen.

Szegény csorba szívü,én tehozzád

se gyöngéd,se durva nem vagyok.

De sok szájra tapadt már meleg szád!

Emlékeznek reád szemek,karok.

Szertemállott árnyuk rég az éjben,

s benned is hunyóban már a tűz.

Soknak ültél,tudom,az ölében,

ahogy most az én ölemben ülsz.

Mélyein félig lehunyt szemednek

egy-egy arc dereng,kisért a múlt.

De hát nagyon magam sem szeretlek,

vesztett szépség csábít,ködbefúlt.

Sors keze? Csak lázas,könnyű játék,

lángok lepketánca,jól tudom.

Találkoztunk? Véletlen ajándék.

Mosolygós-nyugodtan búcsuzom.

Elindulsz majd útadon,s már mégy is

visszacsalni,ami elszaladt.

Ó,csak hamvas lelkeket ne érints!

Hagyd a csók-tudatlan ajkakat!

Egyszer majd,kis utca sötétjében,

másnak hazudsz szenvedélyeket.

Arra kószálok magamban éppen,

s találkozunk újra,meglehet.

Közelebb bújsz társadhoz riadtan,

biccentesz,és fázón megremegsz.

"Jóestét" - csak ennyit mondasz halkan.

"Jóestét miss" - mondom.Ennyi lesz,

s megyek tovább.Könnyekkel sem küzdök.

Hűs nyugalom,ez maradt nekem...

Felszítani ki tud hideg üszköt?

Ki támaszt fel,halott szerelem?

(Rab Zsuzsa forditása)

Fjodor Tyutcsev

Száll a nap,jön az éjszaka

Száll a nap,jön az éjszaka.

Nyújtja a hegyi árnyakat.

Hamvad a felhők parazsa...

Jön az éjszaka,száll a nap.

Mit a bukó nap énnekem,

mit,hogy hideg s zord a homály,

csak te,bűvös kísértetem,

csak te soha tova ne szállj!

Suhogj köröttem,égi szárny,

csöndesítsd nyugtalan szivem,

s áldott gyolcs lesz a szürke árny

lenyűgözött,bús lelkemen.

Ki vagy? Honnan jössz? Föld vagy éj

lakosa vagy? Égi követ ?

Tündér tán...De tűz,szenvedély,

amilyen asszony csak lehet!

(Szabó Lőrinc forditása)

Ahmet Hásim

Nyáresti emlék

Fojtott szavak, enyelgő örömök

Füzére lengett ott az éber éjbe.

A szívbe Ámor nyilaként döfött

A holdsugárnak éles, hosszú fénye.

A szemekben mily sejtelmes varázs van!

Az ajkakon a csók édes lakatja.

S a boldog percek lankadt madarakként

Suhognak el a forró éjszakában.

(Timár György fordítása)

Franc Grillpazer

Csók

Kezet csókol a tisztelet,

a barátság homlokot,

arcot az öröm,a tetszés,

szájat a boldog szerelem;

Csukott szemet az epedés,

tenyeret a remegő vágy,

kart,nyakat a megkivánás,

minden mást az őrület!

Giovanni Pascoli

A múlt

Viszontlátom a helyet, hol zokogtam:

és megmosolygom most, hogy ott zokogtam.

Viszontlátom, hol egykor mosolyogtam,

s megkönnyezem most, hogy ott mosolyogtam!

(Berczeli A. Károly fordítása)

Alfred de Musset

Szomorúság

Se kedvem, se célom, se vágyam,

se jóbarátom, se erőm,

és az se, hogy büszkélkedőn

a rendelésem nagynak lássam.

Azt hittem, hogy hű szeretőm

az igazság lesz, rátaláltam,

s már fordítottam is a hátam,

ahogy átölelt pihegőn.

És mégis ő az örökélet,

s kik nélküle a földön éltek,

süketek voltak és vakok.

Isten szól, kell felelni, rögtön.

Egy kincsem maradt még e földön,

hogy néha sírnom adatott.

(Illyés Gyula fordítása)

Jovan Ducić

Refrain

Ismerem a néma alkonyokat,

mikor minden zaj eltűnik a földről,

a szív megáll egy pillanatra,

és a lélek örökre elsötétül.

Ismerem a csillagos éjszakákat,

mikor a fény kiömlik és túlárad,

kicsordul minden keserű pohár,

s meztelen marad kínjval a mélység.

Ismerem a szerelmet, ha belefészkel

a szívnek pompás palotáiba,

s akkor a bús dalok megríkatnak,

és megvéreznek a vidám rímek.

Ismerem a szorongás napjait,

a keserű és csüggedt őszöket, -

óh, mindent titkos szálak fűznek össze,

csak a lelkek maradjak így, külön...

(Babits Mihály fordítása)

Mariana Marin

M. M.

A bal tenyerem vonalai kísértetiesen

hasonlítanak a jobb tenyerem vonalaira.

Nem tudom, mit jelenthet mindez a tenyérjósoknak.

Olyan, mintha imádkozva jöttem volna világra.

(Jánk Károly fordítása)

Arjen Duinker

A kő virágzik

A kő virágzik.

A kő, amely nem tud virágozni,

hogy virágzik az a kő.

Hajtásai sokszínűek.

Mint mikor a hold a felhőre ragyog,

Mint a szemed, kedvesem,

és meleg.

Színes, mint vidám gondolatok,

Sokszínű, mint a láthatárig hullámzó hullámok.

Hogy virágzik a kő,

Hogy virágzik az a kő, amely nem tud virágozni...

Olyan az illata, mint a könnyet űző szélnek,

Magától értetődőség-illata van,

Vérillata,

Sültgesztenye- és

utcai nyüzsgés-illata.

Mint amikor szabadon látsz és érzel,

olyan az illata,

és sokszínű pillangót igéz.

Így virágzik a kő

A kő, amely nem tud virágozni.

Visszatérek,

Visszatérek, kedvesem, elviszem neked egy hajtását.

(Daróczi Anikó fordítása)

Fernando Pessoa

Telehold

Órák járnak a fasorban,

Selyem-uszályt vonva porban,

Ruhájuk uszálya álom,

Végig a lomha sétányon,

Kéklik felettük a holdfény...

Halljuk, elhal fenn, halott lény -

Elhal, ám el mégse halkul -

Mámoros fuvola, dalt fúj,

Nem halljuk, csak hisszük éppen,

Hogy íme, hallani szépen,

Tovazúdul, mint a hullám...

Remeg a csend hangja múltán...

(Lackfi János fordítása)

Peter R. Holm

Mikor az alkonypír lassan kihuny

Mikor az alkonypír lassan kihuny

az éj tétova tájai előtt

s a hold széjjelteríti némaságát

megérted: csak azért van levegő

a fák közt hogy beszélgethessenek

az ágak hogy közelebb jussanak

a fák egymáshoz hogy maguk feledjék

a csillagok felé kapaszkodó

föld-szél-ágak mélyebb együttesében...

S minden olyanná válik hogy a tájban

kinyílsz magadnak míg átjár az éj

a tékozló fénybe haladva a tárt-legyező-szürkületben

(Csorba Győző fordítása)

Jean Claude Ibert

Mert

Mert hitt a virágokban,

a földben, az égben, a tengerben,

a fájdalomban, a régi szerelemben,

mert az életben tévedezett,

mert egyszerű volt és mohó,

és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,

mert ártatlan volt, édes, tökéletes,

mert feláldozta magát a mágusoknak,

mert nem tudta bűnét,

se erényét, se éhségét, se bátorságát,

mert csúnyának látta magát,

és imádkozott a katedrálisokban,

mert a holdra figyelt,

az éjszakára a nyári mezőn,

eszeveszett örömmel nézte a tüzet,

mert boldog volt nagyon,

mert lelke nyugalmas parcellákra

szabta az időt,

mert idegen volt itten,

mert hitt a csodákban,

az igazság szörnyetege egy napon

hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,

hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

mert szép volt,

mert elege volt

abból a világból, ahol az emberek

nem tudnak emberi nyelven szólni már.

(Pór Judit fordítása)

Nukada

Kék éjszaka

Holdfényes út, közelbe senki -

a szél virágos ágat ingat;

éj szűrődik a kerteken ki

s kéken belengi

elrebbenő, halk álmainkat.

(Bardócz Árpád fordítása)

Lucien Blaga

Hideg ajkak

Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról

fénykönny gyűl tündökölve:

jánosbogár.

A felhősávos hegytetőn

megnő a hold.

Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,

s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget

a szíved számára mosolyt.

Jéggé fagyott szőlő a szád.

Csak a hold finom karéja lehet

olyan nagyon-nagyon hideg

- ha csókolhatná valaki -

mint ajakad.

Közel vagy. Itt.

Hallom az éjben pillád rebbenéseit.

(Áprily Lajos fordítása)

Paul Verlaine

Óvatosság

Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,

ez óriás fa alá, melynek lombsátorában.

A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,

Míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.

Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..

Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,

az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,

hogy folytathassa majd a szíved és a szívem

e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;

nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,

a vad Természetet, e néma Istenséget.

(Szabó Magda fordítása)

Rainer Maria Rilke

A Nap lenyugszik

A nap lenyugszik lágyan.

Bolyongok éberen.

A virrasztó magányban

kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,

ragyogva néz felém,

oly árva ott az égen,

akár a földön én.

(Fodor András fordítása)

Levertov Denise

Jogok

Szeretnék neked adni

valamit amit én csináltam

néhány szót egy lapon - mintha csak

azt mondanám: "néhány kék gyöngy"

vagy: "Itt egy fényes rőt levél úgy találtam

a járdán" (mert

találni annyi mint választani, és a választás

is tett). De olyan nehéz.

Eddig még semmit se találtam

csak a vágyat, hogy adjak valamit. Vagy

régi szavak utánzatát? Az olcsó

és kegyetlen, és ostoba is. Vedd

helyette hát talán ezt- ezt a fél-

ígéretet. Ha

valaha is írok

egyik kicsit jókedvű verset

(spontánat, gyengédet, tétovát,

búsat és pajzánt)

azt neked adom.

(Somlyó György fordítása)

Abdülhak Hámit

Újra Ő

_{(Jine o)}

Titkaimat, gondolataimat

Tudod, kedves, hiába hallgatok.

Győzöl rajtam, érted fog el harag,

Gyötrődésemnek oka is te vagy,

A gyógyírt rá csupán te adhatod.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

Dolgaimról te adsz hírt, s mi jöhet,

Jövőmet is tudod majd, úgy hiszem.

Méltó immár, ha ezt ismételed:

Habár mindig szívből szerettelek,

Hogy íly angyal vagy, nem láttam sosem.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

Minden gyönyöröm belőled fakad,

Minden bajomnak, búmnak kéje, te,

Ha lelkem él, nyugalma csak te vagy,

Ha élek még, létemnek fénye vagy,

Sorsomnak kincse, te kötsz még ide.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

(Vidor Miklós fordítása)

Mirko Kovacević

Küldemények

I.

Őrizni akartam az eső illatát,

fehéríteni a felhőt odafent,

fogni a nagyívű szivárványt,

s mindet egy tisztásnyi

derült éggel üdvözletképp

küldeni neked.

II.

Tartsd vissza titkolt vágyaidat

és hangos óhajaid,

s tárd ki az emlékezés ablakát!

Most küldöm neked épp

messzitűnt kék álmomat.

(Orbán Ottó fordítása)

Nikolajs Kurzens

Minden ugyanúgy...

Holnap reggel ismét felkelünk,

"Jó napot"-tal köszönünk majd újra;

a Nap egünk újra általfúrja

s alkonyatba fordul mivelünk.

Megint minden ugyanúgy marad,

szívünk minden másodpercben dobban,

lelkünket csak nyomja egyre jobban

fájó könnycsepp: elmúlt...még egy...nap...

(Nagy. E. József fordítása)

Nikolajs Kurzens

Ma

Ma szívemben izgalom árad,

ma én nem is én vagyok tán;

ma tombolva száguld a vérem,

ma érzelmek viharát élem

és különös izgalom árad:

ma nevedet suttogja szám!

(Nagy E. József fordítása)

Milosz Czeslaw

Remény

Reménye annak van, aki hisz benne:

Nem álom a föld, hanem eleven test,

S nem csal a hallás, a tapintás, látás.

És minden dolog, mit a földön ismersz,

Olyan, mint egy kert, ha a kapunál állsz.

Belépni tilos. De hogy van ilyen kert,

Biztos. Ha jobban s okosabban néznénk,

Új virágot és csillagot nem egyet

Megláthatnánk a világ kertjében még.

Ámít a szemünk, egyesek azt mondják,

Hogy nincsen semmi, csupán mi képzeljük,

De épp annak, ki így szól, nincs reménye.

Ha elfordul az ember, azt gondolják,

Háta mögött a világ máris megszűnt,

Mintha tolvajok hordták volna széjjel.

(Kerényi Grácia fordítása)

Fernando Pessoa

Pillantásom kék, miként az ég

Pillantásom kék, miként az ég

Békés, mint a napsütötte víz.

Kék és békés,

Mert nem kérdez és nem retteg…

Ha kérdeznék és rettegnék,

Nem sarjadna új virág a mezőkön,

Semmi nem változna szebbé a nap alatt…

(Még ha sarjadna is új virág a mezőkön,

És szebbé változna minden a nap alatt

Én akkor is kevesebb virágot éreznék a mezőn,

És rútabbnak látnám a napot…

Mert minden olyan, amilyen s ahogy van, olyképpen létezik,

Jó, elfogadom, de meg nem köszönöm,

Ne látszódjék úgy, mintha rágódnék mindezen…)

(Döbrentei Kornél fordítása)

Díjat kaptam

Díjat kaptam Földytől:http://turmixezaz.blogspot.com/2011/06/dijat-kaptam.html

Köszönöm szeretettel,nagyon meglepődtem, és öröm töltött el!

Szabályokat lásd ott!

Giuseppe Ungaretti

Mindent elvesztettem

Mindent elvesztettem gyermekkoromból,

s már nem tudom magam

egy kiáltásban elfeledni.

Gyermekkoromat eltemettem

az éjszakák mélyébe,

s most láthatatlan szablyaként

választ el a világtól.

Emlékszem, ujjongón szerettelek

s most, íme, belevesztem

az éjek végtelenjébe.

Kétségbeesésem, mely folyton növelné

az életet - nincs már nekem,

torkomban elakadt, akárcsak

egy kővé vált kiáltás.

(Jékely Zoltán fordítása)

Fernando Pessoa

Egy esős nap

Egy esős nap éppoly szép, mint egy verőfényes.

Mindkettő létezik: mindegyik olyan, amilyen.

(Somlyó György fordítása)

Thomas Moore

A májusi hold

A májusi hold csupa láng ma, szivem,

lámpást visz a földi bogárka, szivem;

a bércek alatt

száz út csalogat,

mikor álom esőz a világra, szivem!

Ébredj, tündöklik az ég, gyönyöröm,

üdvünk sose volna elég, gyönyöröm,

s mert napja rövid

legjobb, ha kicsit

meglopjuk utána az éjt, gyönyöröm!

Már alszik a föld megigézve, szivem,

csak a Csillagász les az égre, szivem,

meg én, de nem int

oly fényt neki, mint

a te szép szemed isteni fénye, szivem.

Jöjj hát, míg nem kel a nap, gyönyöröm,

a Tudós szeme mást kutat, gyönyöröm,

s ha csövébe befog,

majd azt hiszi, hogy

te is ég szeme, csillaga vagy, gyönyöröm!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Eduard Mörike

Isten veled

"Isten veled" - nem tudod,

mily fájdalom van e szóban;

míg mondod, arcod nyugodt,

s szíved sem ver tőle jobban.

Isten veled - ezt a szót

ó, ezerszer emlegettem,

s nem csituló kín sajog

tőle most is a szívemben.

(Hárs Ernő fordítása)

Alekszandr Puskin

Szerettem Önt...

 

Szerettem Önt s lehet: szívemnek mélyén

még most is ég a régi tűz talán,

de ne búsuljon lelkem szenvedésén,

én bánkódnék, ha Önt megbántanám.

Némán szerettem, fájón, láncraverve.

S ha már a szíve nem lehet enyém,

csak azt kívánom: más is úgy szeresse,

ahogy szerettem tisztán, mélyen én.

(Baranyi Ferenc fordítása)

Afanaszij Fet

Kikelet

Ez a reggel - e könnyű mámor -

ez a nap - ez a fényzenezápor -

ez a nagy, kék varázs -

e hang, mely fent tovaszárnyal -

ez a sok hang - ez a madár-raj -

ez a gyors csobogás; -

ez a fűz, ez a nyír - ez a zöld gyep -

ezek a hegyek - e völgyek -

e zöld pihe mindenütt -

e méhek - e harmat a bükkön -

e csöppek, e gyöngyök - e sok könny -

e sok éles, tarka fütty; -

ez az alkonyat - e sose szűnő

ez az álmatlan tovatűnő

éj a falu felett -

ez az árny - és hogy süt a friss ágy -

e futamok - ezek a trillák -

ez - a Kikelet!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Álvaro Mutis

Ha futni hallod a vizet

Ha futni hallod a vizet a csatornában,

átkelni szelíd álmát homályon és mohán,

a növényi árnyékban elidőzni vágyó

ismeretlen elhalkuló léptét figyeled.

Ha szerencséd van, és emlékezetedben

megőrzöd ezt a percet, a páfrányok szüntelen

reszketését, a fuldokló és küszködő sarat

az iszapos, örökké úton levő mederben,

ha türelmed, mint a hallgatag,

éleit vesztett, szürke kavicsé akkora,

ha vársz, hogy ajtót nyisson a fény,

jó lesz, ha megtudod, hogy soha

ki nem ejtett nevedet hallod.

A világ gyötrelmes harmóniája

akkor, egyetlen alkalommal

megszólal fülednek.

Vagy kihallod-e az egybecsengést az örökre

és szüntelen elszökő víz zajában?

(Takács Zsuzsa fordítása)

Muriel Rukeyser

Szemek az éjszakában

Éjjel az utakon szemek csillogását láttam:

a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-

sugarat vetett ki; az a feketeség pedig

szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg

a macska szemének, a lepkéének levegőt, hogy

fényleni tudjon,

légy mozaikja, rubintszerű rovar, a sohasem

síró szemek,

a földön a szarvasbéka, könnye vér,

az erdő harcosai és foglyai, éber nép

a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta

ténye

teremt különbözést.

Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út

két oldala;

a kivilágított árnyéktengerfenék,

a sekélyekben gyülemlő villanások, a látvány

gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.

És a te szemed az árnyas, rőt szobában,

erdőszag hatol be, változékony idő szava,

és végig a mennyezeten az erdő fényei,

fölöttünk meg a kiáltó madarak és kerek szemük.

És testünkben szeme élőknek és holtaknak, akik

közeli

ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméből.

(Várady Szabolcs fordítása)

Afanaszij Fet

Néha sebes szárnyára kap

Néha sebes szárnyára kap,

s egy erdőbe röpít az álom,

hol harsány kacaj nem fakad,

s hol kis lakodat megtalálom.

Hol illatozva, a szerény

virágok nyílnak tölgyek árnyán,

- a háznak rozzant lépcsején

mint egykor, most is várva-vársz rám.

Nedvesség, hűvös tisztaság..

Pirulsz. Kezed rálel kezemre,

s hangunk az álmos hársfaág

lombján hal el, izzón s remegve.

(Lothár László fordítása)

Hermann Hesse

Lépcsők

Ahogy a virág hull, s ifjú öreggé lesz:

a maga idején borul virágba

minden erény és bölcsesség, az élet

minden lépcsője, s nem tarthat örökre.

A szív a lét minden hívó szavára

legyen kész, hogy búcsúzzék s újrakezdjen,

mert így tud majd csak más, újabb körökbe

belépni bánat nélkül, bátorsággal.

És olyan varász él mind a kezdetekben,

Amely megvéd s élni segít szavával.

derűsen lépjünki terekből terekbe,

ne válasszuk egyiket sem hazánknak,

a világszellem nem köt, nem határt szab,

de kitágít, lépcsőkön fel, emelve.

Alig miénk az otthon biztonsága

egy életkörben, már a petyhüdés jön:

csak ki mindig kész útra, indulásra,

szabadulhat a bénító közönytől.

És úgy lehet, hogy a halál órája

is új terek felé küld megifjulva.

Hív bennünket a lét szava mindig újra...

Fel hát szívem: búcsúzz új gyógyulásra!

(Keresztury Dezső fordítása)

Olga Bergogolc

Csak az riaszt

Csak az riaszt, hogy kiket szeretek,

elveszthetem...

Így aztán minden, minden szeretet

fontos nekem.

Akik kacagnak most - kacagjanak!

- rájuk hagyom.

Megértik látnok-aggodalmamat

majd egy napon.

(Lothár László fordítása)

Edgar Allan Poe

Álom

Álmodtam tűnt örömökkel épp;

De éji látomásom

Elűzte, szívem zúzta szét

A nappal, az éber álom.

Álomnál satnyább ébredés!

Mit ér napvilág,

Ha szemünk a jelenbe néz,

S ködön át csak a múltba lát?

Szent álom, ó, szent révület!

Egy egész világ ellen

Mint szép sugár, álmom vezetett:

Víg kedvű, kóbor szellem.

Mi ez a fény? Vihar éjjelén

Remeg, küld messzi vigaszt rád -

Tisztító tüzü tünemény;

Hajnalcsillag-igazság!

(Tandori Dezső fordítása)

Tadeusz Rózewicz

Ha elmész

Reggel ha elmész

éjből kibontott vonalaid

derűsek, akár egy hegedű

a nyírfacsípő

hajlik

az ajzott húrok

még remegnek.

Bevonva körülfonva

érintéseddel

a gyengédség

édes burkával

fekszem ébren.

Felnyílt pillám alá

ömlik a nappal

fehér, mint szemek fehérje

és tiszta.

(Kalász Márton fordítása)

Lucian Blaga

Cseppkő

Hallgatás a lelkem -

moccanatlan állva, békén,

mint aszkéta-szikla,

úgy tűnik nekem,

hogy óriási barlang cseppköve vagyok,

s az ég maga a barlangboltozat.

Csipp,

csepp,

csöpp - békesség

és fények csöppje hull rám

szüntelen az égből,

és bennem megkövül.

(Lengyel Ferenc fordítása)

Szergej Jeszenyin

Hol az örök titok szunnyad

Hol az örök titok szunnyad,

van egy túlvilági rét.

Itt jártam, e földi útnak

véletlen vendégeként.

Erdők, vizek áradása.

Fönn egy szárny suhan velem.

Égitestek vad futása

vonta ködbe életem.

Nem a te csókodtól égtem,

sorsom nem hozzád füzött.

Érzem: új út készül értem

napkelet s nyugat között.

Így rendeltetett: a szótlan

sötétségbe szárnyalok.

De senkinek búcsúzóban

semmit hátra nem hagyok.

Ahol minden vihar hallgat,

messze hagyva földedet,

szememet, mint iker-holdat

kigyújtom a mély felett.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Goethe

A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti

a tengerár;

rád gondolok, forrás vizét ha festi

a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol

az utakat;

s éjjel, ha ing a kis palló a vándor

lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám

és partra döng;

a ligetben, ha néma csend borul rám,

téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva

összetalál.

A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.

Oh, jössz-e már?!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Oscar Wilde

Madonna mia

Liliom-lány, e földre nem való,

lágy barna haj takarja el fülét,

szemében könnyektől fakóbb a kék,

akár eső-függöny mögött a tó.

Vágy bélyege arcán nem látható,

bezárja - csóktól tartva - ajkait,

nyaka galamb-fehérséggel vakít,

ere: márvány-mezőn bíborfolyó.

Bár magasztalja egyre őt a szám:

lábát se merném megcsókolni én -

beföd szárnyával súlyos áhitat,

mint Dantét, Beatrice oldalán,

az égő Oroszlán szügye alatt

a Hetes Kristály Arany Lépcsején.

(Baranyi Ferenc fordítása)

Thomas Stearns Eliot

A könnyező lány szobrához

Csak állj a lépcső legfelső kövére -

hajolj a kert urnáira -javascript:void(0)

hajadat fesse a napkelte vére -

öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel -

vágd földhöz, és szikrázzon a

szemed szökevény szerelemmel:

hajadat fesse a napkelte vére.

Bár ilyen könnyen hagytad volna el,

bár ilyen könnyen hagyott volna el,

ilyem emberi-tisztán,

mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből,

ha többé nem emel föl.

Hiszen találnék

kibúvót, egyedi fényt, mint a villám,

valami mindkettőnknek jó megoldást,

hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.

És elfordult a lány, de őszi szélben

képzeletemet tűnt napokba rántja,

napokba s tűnt pillanatokba:

haja vállára hull, kezében liliom van,

s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel!

Póz és gesztus rémlik fel elmosódva.

Ma is megráz az emlékezet álma

zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.

(Csillag Tibor fordítása)

George Gordon Byron

Egy újfunlandi kutya síremlékére

Ha új lakót kapnak a temetők,

nem is dicsőt, csak épp előkelőt,

a gyász pompázik szoborrá virulva

és az elhunytat zengi név meg urna:

nem azt, aki csakugyan volt, hanem

akinek kellet volna hogy legyen:

s a szegény kutya, a leghűbb barát,

ki boldogan áldozza föl magát,

kinek szíve gazdája szíve volt,

dicstelen hull el, bármilyen derék,

s földi lelkét megtagadja az ég:

míg az ember, hiú féreg! csodákat

s kizárólagos eget kér magának.

Óh ember! napod gyorsan alkonyul,

rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,

aki kiismert, undor tölti meg

tőled, lélegző, hitvány sártömeg!

Szerelmed kéj, barátságod csalás,

Szavad és mosolyod képmutatás!

Neve nemes csak megromlott csírádnak,

rád pirít minden becsületes állat.

Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,

menj tovább, - nem fajtádnak tiszteleg:

barát emlékét őrzi ez a jel;

egy barátom volt csak - s az itt hever.

(Szabó Lőrinc fordítása) 

Stefan George

A sziget ura

Halászok mesélik, hogy messze délen

egy olajos, füszeres szigeten,

hol drágakö szikrázik a homokban,

volt egy madár, amely a földön állva

csörével magas törzsek koronáját

szét tudta verni; s ha bíborcsiga-

színü szárnyait nehéz, alacsony

repülésre nyitotta: hát akár

egy sötét felhö, egészen olyan volt.

napközben, mondták, az erdőbe bújt,

esténkint pedig kisétált a partra

s az algaszagú és sós szélben oly

édesen dalolt, hogy a delfinek,

a dal barátai, mind odaúsztak

az aranytollas és szikrás vizekben.

Így élt, ösidök óta, és csak a

hajótöröttek látták, senki más.

Mert amikor az emberek fehér

vitorláit elöször vitte jó szél

a sziget partjaira, birodalmát

még egyszer belátni a dombra hágott,

s azt mondják, széttárta nagy szárnyait

és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

(Szabó Lörinc fordítása) 

William Wordsworth

Tünemény

Mikor először tűnt elém,

drága volt, mint egy tünemény,

kit azért küldött életem,

hogy egy perc dísze ő legyen.

Szeme mint alkony csillaga;

s az alkony hozzá a haja:

csak ennyi benne az, ami

nem májusi és hajnali.

Vidám kép, édes könnyűség:

meglep, megállít és kísért.

De többször látva: látomány

volt ő, és mégis földi lány.

Lépése szűzi és szabad.

Házias minden mozdulat.

Alakja nyájas, tiszta fény.

Nyomában emlék és remény

kelt: mivel ő sem állt a szív

mindennapi és primitív

éhei, kis búk, örömök,

csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem őt,

s lesem élete ütemét.

lelket lélegző drága lény:

útitárs a Halál felé.

Szilárd ész, gyengéd akarat,

szívós erő halk báj alatt.

Valódi asszony, jó s igaz,

intés, parancs, derű, vigasz.

Asszony, és mégis valami

fényt érzek, ami angyali...

(Babits Mihály fordítása) 

Abdülhak Hámit

Újra Ő

_{(Jine o)}

Titkaimat, gondolataimat

Tudod, kedves, hiába hallgatok.

Győzöl rajtam, érted fog el harag,

Gyötrődésemnek oka is te vagy,

A gyógyírt rá csupán te adhatod.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

Dolgaimról te adsz hírt, s mi jöhet,

Jövőmet is tudod majd, úgy hiszem.

Méltó immár, ha ezt ismételed:

Habár mindig szívből szerettelek,

Hogy íly angyal vagy, nem láttam sosem.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

Minden gyönyöröm belőled fakad,

Minden bajomnak, búmnak kéje, te,

Ha lelkem él, nyugalma csak te vagy,

Ha élek még, létemnek fénye vagy,

Sorsomnak kincse, te kötsz még ide.

Belőled fakad minden örömem,

Ábrándom, szívem, mondd, mim vagy nekem?

(Vidor Miklós fordítása)