Vytautas Karalius

Füsttel íródott fel az égre...


Füsttel íródott fel az égre
ez a hideg reggel,
a jéggel a folyóba,
a nappal az égbe.
És én mibe?
Milyen szembe,
milyen ablakba?


(Dabi István fordítása)

Grigore Vieru

A szerelem nyugalma ez?

A szerelem nyugalma ez?
Belepte hajam a dér.
Még perzselő az álmom
akár a frissen sült kenyér.
Ragyog a fű? Nem látom én:
a völgyben lenn forrás zenél?!
Ott fent kutatlak árnyalak,
a Holdtól messze jár a Nap.
Fényedig nem ér karom.
Mért születnek csillagterek?
Csak a bánat, a fájdalom,
s nem több, amit megismerek.

(Koosán Ildikó fordítása)

Ingeborg Kaiser

Barátok


nem lopakodnak be
a gondjaidba
várják
érzésekkel tele
a szavaidat
a gyengeségeikről is
tudnak

nem turkálnak
a hibáidban
hallgatnak
mosolyognak
hagyják hogy
megérintsd őket
szeretettel figyelnek

(Dabi István fordítása)

Astrid Cabral

Memorial day

Száz év,
és ez az élet
nyomtalanul
egy madár röptévé
lesz.
Száz év,
és ebbő l a ruhából
már egy egyetlen
egy foszlány,
egy szál sincs.
Száz év,
és az a kevés, amit tudok,
titokká válik.

 

(Dabi István fordítása)

Alphonse de Lamartine

A lepke


Tavasszal kelni ki s halni, ha hull a rózsa,
langy szellő szárnyakon úszni a szűz eget,
alig-kinyílt virág kebelén ringatózva
fények és illatok közt ittasodni meg,
a zsenge szárny selyemporát lerázva, lenge
sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
a lepke mámoros fátuma ennyi csak!

Olyan ő, mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.

(Kardos László fordítása)

Fernando Pessoa

Az, ami fáj nekem

Az, ami fáj nekem,
Nem lakik a szívben,
Oly szép dolgok azok,
Miknek nyoma sincsen...

Forma nélküli formák,
Miket a gyötrelem
Nem ismer, s mikről álmot
Nem sző a szerelem.

Mintha a szomorúság
Fa volna, s róla egyre
Hullna a hervadó lomb,
Nyom s köd között kerengve.


(Hárs Ernő fordítása)

Fernando Pessoa

Merre tart az életem, és ki viszi magával?

Merre tart az életem, és ki viszi magával?
És miért teszem mindig azt, amit nem akarok?
Milyen sors sodor magával a vakhomályban?
S a titkos erő, mely vezet, az is én vagyok?

Sorsomnak értelme van, s formára jól szabott,
Életem célirányos - kimérve pontosan,
De döntéseim csupán pontatlan vázlatok
Tetteimről, s aki vagyok - dehogyis én magam.

Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok, abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.

Ki vagyok, Uram, füstödben és sötétedben?
És lelkemen kívül milyen lélek lelkesít még?
Miért sugalltál sejtett célt, hogy azt keressem,
Ha nem keresem, s nem mozdít semmi előrébb,

Hacsak nem tőlem mindig idegen tetteim,
És titkos sorsom, amely tetteimbe égett?
Mit ér az öntudat, ha ábránd, s nem színre szín?
Ki vagyok senkiföldjén a kezdetnek s a ténynek?

Kössétek be szemem, s vakítsátok meg a lelkem!
Káprázatok! ha titok én-magam s az élet,
Nyugtasson inkább e semmi, jobb nekem hitetlen,
S mint elfelejtett tengerpartok, álmodjam, hogy élek.


(Vaskó Péter fordítása)

Lucian Blaga

Csend


Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.

Mellkasomban
egy idegen hang született,
és valami vágyról énekelt,
mely nem enyém.

Mondják, hogy azok a korán halt őseink,
kik ereikben ifjú vérrel,
vérükben nagy szenvedéllyel,
eleven Nappal a szenvedélyben,
jönnek,
jönnek tovább élni bennünk
meg nem élt életük.

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.

Jaj, Lelkem, ki tudja mily mellkasban játszod
majd egyszer, századok múlva
édes csend húrjain,
és sötétség hárfáján - a fojtott vágyat
és tört életörömöt? Ki tudja?
Ki tudja?

(P.Tóth Irén fordítása)

Rainer Maria Rilke

A szerelmes lány

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

... rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.
Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

( Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Jacques Prévert

Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik
az éj kapuiban
s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
de kik szeretnek
senkinek sem léteznek
csak árnyékuk az
mely az éjben remeg
s kihív haragost megvetôt irigyet
kik szeretnek
senkinek nem léteznek
egyébként is messzebb vannak az éjnél
feljebb a napfénynél
elsô szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N. László fordítása)

Nikolaus Lenau

A szél hangja


Álomba hullt az erdő észrevétlen,
lombot a levegő mozdítni renyhe
s illatot sem hord, s elhallgat a csendbe
madár a fán s a béka tó vizében.

A szentjánosbogár, mint szikra, éjen
s alvókon átlibben a levelekbe
s édes álmok körtáncában kerengve
lelkem elmerül a csend gyönyörében.

De lám! hirtelen zúgás kél a fákon,
kedves álmokból vissza kell találnom,
komoly hang beszél most hozzám a csendben;

a felriadt lélek figyel a szélben,
mely mint atya szól játszó gyermekéhez,
figyelmeztet, ideje hazamennem.


(Hajnal Gábor fordítása)

Goethe

Szélcsend a tengeren

Néma csöndben áll a tenger,
fodra, ránca mind megállt,
s a hajós szorongva nézi
a tükörsík láthatárt.

Semmi nyoma semmi szélnek!
Csönd, halálos rémület!
Az iszonyú messzeséget
egy hullám se töri meg.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Octavian Paler

Hiányzó lépés


Csak egy lépés választ el minket.
Nem tudom, e hiányzó lépés
az enyém
vagy a tied.
Te állsz az egyik partján,
én a túlsón,
és közöttünk folyik az éj.
Hogy annyira közel kerüljünk egymáshoz,
és hogy maradjunk annyira távol,
csak egy lépés választ el minket,
s a hiányzó lépésen át
folyton folyik köztünk az éj.

(P.Tóth Irén fordítása)

José Daniel M. Serrallé

Tegnapról mára


Hogyha szerettél már nagyon
-- egy testet, egy dalt, egy éjszakát --,
akkor tudod, hogy az élet annál
szebb és boldogabb nem lesz soha már.
Akár a tébolyult vagy a látnok,
csak azt a lángoló délidőt
vállalod már, s hívod az emlékezet angyalát,
hogy tartsa meg így ezután.

De újabb évek jönnek,
s velük a délidő lassú
békéje, tájak csituló
szépsége, lehető világok
már-már megadón eltűrt jelenléte.
Szerelem-féleség, mellyel
be is éred akár,
bár ez a fájdalommal kötött becstelen
alku lesz csupán.

(Pávai Patak Márta fordítása)

Ana Blandiana

Hagyd meg, ősz


Hagyj nekem zöld fákat, ősz!
Nézd, szemeim adom neked.
Sárga szélben tegnap éjjel
A fák sírva letérdeltek.

Hagyj nekem kék eget, ősz,
Szórj villámot homlokomra!
Éjszaka - az ég a fűben,
Majd széthasadt, hajladozva.

Hagyd meg ősz, a madarakat,
Űzd el inkább lépteim!
Hajnal egén csordogáltak
Pacsirták üvöltései.

Hagyd meg, ősz, a füvet, hagyd meg
A gyümölcsöket,
Medvét ébren, itthon gólyát,
A nappali fényeket!

Hagyd meg ősz a nappalt, ne sírj
A napba füstfelleget!
Sötétíts el inkább engem,
Úgyis esteledem.

(P. Tóth Irén fordítása)

Marina Cvetajeva

Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -
És mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
És vérbe, könnybe fullad ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,
Fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten, az ítéletet.
A kárhozatból sír szavam:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"
,,Csókolt, kihűlt: más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
S most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.
A szerelem már megfutott,
Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
Az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
Szerelmem, amit vétettem neked!


(Rab Zsuzsa fordítása)

Émile Verhaeren

   A házban, hol szivünk

   
     A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
     s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
     ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
     rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.
   
     S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
     s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
     hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
     a gyors időt, amíg aranykorongja leng.
   
     S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
     s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
     szivedet hallja csak, s a szívemet, amint
     ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

     (Szegzárdy-Csengery József fordítása)

Arthur Rimbaud

Élmény

Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon.
szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben, .
megérzem, álmodón, harmatját lábamon,
s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.

Semmit sem gondolok s a számon némaság,
De nagy-nagy szerelem borul szívemre tágan,
s a természeten át megyek tovább, tovább,
cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.


(Rónay György fordítása)

Szergej Jeeszenyin

       Bokraink közt


Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.


(Rab Zsuzsa fordítása)

Afanaszij Afanaszjevics Fet

Ha...

Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és lelkemnél nem kívánsz semmit jobban,
tedd mellemre két kezedet könnyedén:
és csak hallgasd, ahogy ott szívem dobban.

Oh, ne számold őket! Ahány lüktetés,
megannyi varázs és mind téged zenél;
a hűs forrás zúgása is oly ' kevés
habjain ha táncot jár a selymes szél.

Igyál, add magad a boldog perceknek,-
lebben a gyönyör, simítja lelkedet;
igyál - szép szemeid ne kérdezzenek,
kihűl-e a vágy, ...nem lehet, nem lehet.

(Kalcakosz Balázs és Kovács Anikó fordítása)

Bair Dugarov

A nyírfa levelei


A nyírfa levelei
a szerelemről dalolnak.
A szikla a kitartásra
emlékeztet engem.

A fehér virág -
az érzések törékenységére.
A hegyi tó -
a szerelem tisztaságára.


(Dabi István fordítása)

Thomas Hardy

A férfi temetésén


Viszik nyugodni - csöndesen
vonúl a gyászmenet vele;
én hátúl megyek, idegen;
ők, család, s én, a kedvese.

Az én ruhám élénk maradt,
övékén éjsötét a szín;
de szemük könnyet nem mutat,
s engem tűzként emészt a kín!


(Szabó Lőrinc fordítása)

William Shakespeare

Hamlet, dán királyfi

    / Első felvonás III. szín /

    POLONIUS:


    S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
    A gondolatnak nyelve sose keljen
    Nálad, se tettre ferde gondolat.
    Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
    Kémlelve rostáld meg barátidat,
    Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
    De minden első jöttment cimbora
    Üdvözletén ne koptasd tenyered.
    Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
    Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
    Füled mindenki bírja, szód kevés;
    Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
    Öltözz, miképp erszényedtől telik,
    Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
    Mert a ruha jellemzi emberét,
    S a franciák közt a jobb rangbeli
    Legválasztékosabb főmester ebben.
    Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
    Elveszti önmagát, el a barátot;
    Viszont, adósság a gazdálkodás
    Hegyét tompítja. Mindenek fölött
    Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
    Következik, hogy ál máshoz se léssz.
    Isten veled: áldásom benned ezt
    Érlelje meg majd.

    (Arany János fordítása)