Oszip Mandelstam

Oszip Mandelstam: A borús ég leplei lengék


A borús ég leplei lengék;
ölel-altat az erdei csend.
A magányos séta keresztjét
belenyugvóan viselem.

S felröppen a hon közönyéhez,
mint vadkacsa, újra a vád, -
miért sújt e borúval a végzet,
miért hurcolom én e magányt?

Lövés zaja. Vadkacsa szárnya
nehezül tavi hártya fölött.
S kettőzve a létüket, állnak
bódultan a parti fenyők.

Viszafénylik a sápatag ég, és
a világ köde ontja a bút -
ó, hadd legyek ily ködös én is,
s add meg, ne szeresselek úgy.

(Baka István fordítása)

Oszip Mandelstam

A mély, roppant gödör

A mély, roppant gödör kristályos és sötét,
ablak sóvárog fenn derengve;
a szív, a szív miért lassúdik és miért
nehezül el makacsul egyre?

Hol lágy iszap után vágyódva elmerül,
súlyosan hull a vízi mélybe,
hol mint a szalmaszál, felszáll erőtlenül
és fellebeg a víz szinére.

Gyöngédséget tettess az ágy mellett, magad
Dajkáld magad, míg élsz, a nyegle
unalmat elfogadd, szomorúságodat
úgy éld meg, mintha mese lenne.

(Pór Judit fordítása)