Paul Verlaine

Paul Verlaine: Őszi chanson


Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...


(Tóth Árpád fordítása)

Toivo Pekkanen

 Vihar előtt


Olyan nyugtalan ma a szél:
mint egy kölyökkutya, minden égtájat megszimatol,
mint egy öreg, sóhajtozik a mélységek fölött,
röpül, heves rohamokban ki-kitörve,
születik, suhog egy-két pillanatig, elvész, ismét születik.

A világ tele van várakozással.
Az ifjú hajók örömükben minden vitorlájukat kifeszítik.
De egy öreg teherhajó kormánylapátjával időről időre

ugyanazokat a szavakat rója a vízbe:
Mindvégiglen higgy és vigyázz!
Talán a hajónapló utolsó lapját kezded írni ma éjszaka.


(Képes Géza fodítása)

Bertolt Brecht

Emlékezés


Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,
kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.
Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,
mint drága álmot, karjaim között.
A bűvös nyári égen a magasban,
rég észrevettem már, felhőcske állt.
Fénylő-fehéren és fönt, mérhetetlen,
midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.

Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,
s úszott el az időben csendesen.
A szilvafák közül sokat kivágtak,
s ha az kérdeznéd: hát a szerelem?
Azt mondanám: emlékem sincs felőle.
S habár kétkedve pislognál felém,
arcát nem tudnám semmiképp idézni,
csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.

S a csókot is feledtem volna régen,
ha az a felhő nem lett volna ott.
Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,
fénylő-fehér volt, s fentről villogott.
A szilvafák talán virágzanak még,
s a régi lány hetedszer szül talán.
De az a felhő percekig virult csak,
fölnéztem, és a szél elkapta már.

(Csorba Győző fordítása)

George Gordon Lord Byron

INEZHEZ


Ne mosolyogj sötét szemembe;
hisz vissza nem mosolyoghatok:
ó adja ég, ne sírj sosem te,
ha könny nem enyhíti bajod.

Kérded, minő sötét talányok
marják e bús, ifjú szívet?
Hiába - nyitját nem találod,
búmat te meg nem enyhíted.

Nem gyűlölet, nem szerelem hajt,
nem bárgyú hírt esdeklek én,
hogy ócsárlom most a jelen bajt
s a kincseim mind elvetém:

de minden elfáraszt meg untat,
mit nézek, érzek, hallgatok.
A Szép se vigasz lomha búmnak;
szemed sugára is halott.

Ez az a szivós bú, mi zordul
üldözte a bolygó zsidót;
mely nézni sem mer a síron túl
s nem várhat addig semmi jót!

Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök - a Gondolat.

Gyönyörben fürdik még a víg nép,
mit én eluntan hagytam el;
bár álmodozna lázba mindég,
s ne kelne a valóra fel!

Száz új vidéken kell törődnöm,
s bút látok a megjárt úton;
csak az vígasztal, hogy a földön
a legszörnyűbbet már tudom.

Mi ez? Ne kérdd, szánj meg, sugár lány,
ne bánts te, jobb, ha álmodol:
ne tépd le szívemről a lárvám,
alatta tátong a pokol.


(Kosztolányi Dezső fordítása)

Vytautas Karalius

Füsttel íródott fel az égre...


Füsttel íródott fel az égre
ez a hideg reggel,
a jéggel a folyóba,
a nappal az égbe.
És én mibe?
Milyen szembe,
milyen ablakba?


(Dabi István fordítása)

Grigore Vieru

A szerelem nyugalma ez?

A szerelem nyugalma ez?
Belepte hajam a dér.
Még perzselő az álmom
akár a frissen sült kenyér.
Ragyog a fű? Nem látom én:
a völgyben lenn forrás zenél?!
Ott fent kutatlak árnyalak,
a Holdtól messze jár a Nap.
Fényedig nem ér karom.
Mért születnek csillagterek?
Csak a bánat, a fájdalom,
s nem több, amit megismerek.

(Koosán Ildikó fordítása)

Ingeborg Kaiser

Barátok


nem lopakodnak be
a gondjaidba
várják
érzésekkel tele
a szavaidat
a gyengeségeikről is
tudnak

nem turkálnak
a hibáidban
hallgatnak
mosolyognak
hagyják hogy
megérintsd őket
szeretettel figyelnek

(Dabi István fordítása)

Astrid Cabral

Memorial day

Száz év,
és ez az élet
nyomtalanul
egy madár röptévé
lesz.
Száz év,
és ebbő l a ruhából
már egy egyetlen
egy foszlány,
egy szál sincs.
Száz év,
és az a kevés, amit tudok,
titokká válik.

 

(Dabi István fordítása)

Alphonse de Lamartine

A lepke


Tavasszal kelni ki s halni, ha hull a rózsa,
langy szellő szárnyakon úszni a szűz eget,
alig-kinyílt virág kebelén ringatózva
fények és illatok közt ittasodni meg,
a zsenge szárny selyemporát lerázva, lenge
sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
a lepke mámoros fátuma ennyi csak!

Olyan ő, mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.

(Kardos László fordítása)

Fernando Pessoa

Az, ami fáj nekem

Az, ami fáj nekem,
Nem lakik a szívben,
Oly szép dolgok azok,
Miknek nyoma sincsen...

Forma nélküli formák,
Miket a gyötrelem
Nem ismer, s mikről álmot
Nem sző a szerelem.

Mintha a szomorúság
Fa volna, s róla egyre
Hullna a hervadó lomb,
Nyom s köd között kerengve.


(Hárs Ernő fordítása)

Fernando Pessoa

Merre tart az életem, és ki viszi magával?

Merre tart az életem, és ki viszi magával?
És miért teszem mindig azt, amit nem akarok?
Milyen sors sodor magával a vakhomályban?
S a titkos erő, mely vezet, az is én vagyok?

Sorsomnak értelme van, s formára jól szabott,
Életem célirányos - kimérve pontosan,
De döntéseim csupán pontatlan vázlatok
Tetteimről, s aki vagyok - dehogyis én magam.

Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok, abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.

Ki vagyok, Uram, füstödben és sötétedben?
És lelkemen kívül milyen lélek lelkesít még?
Miért sugalltál sejtett célt, hogy azt keressem,
Ha nem keresem, s nem mozdít semmi előrébb,

Hacsak nem tőlem mindig idegen tetteim,
És titkos sorsom, amely tetteimbe égett?
Mit ér az öntudat, ha ábránd, s nem színre szín?
Ki vagyok senkiföldjén a kezdetnek s a ténynek?

Kössétek be szemem, s vakítsátok meg a lelkem!
Káprázatok! ha titok én-magam s az élet,
Nyugtasson inkább e semmi, jobb nekem hitetlen,
S mint elfelejtett tengerpartok, álmodjam, hogy élek.


(Vaskó Péter fordítása)

Lucian Blaga

Csend


Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.

Mellkasomban
egy idegen hang született,
és valami vágyról énekelt,
mely nem enyém.

Mondják, hogy azok a korán halt őseink,
kik ereikben ifjú vérrel,
vérükben nagy szenvedéllyel,
eleven Nappal a szenvedélyben,
jönnek,
jönnek tovább élni bennünk
meg nem élt életük.

Körülöttem akkora a csend, hogy szinte hallom
ablakon koppani a holdsugarat.

Jaj, Lelkem, ki tudja mily mellkasban játszod
majd egyszer, századok múlva
édes csend húrjain,
és sötétség hárfáján - a fojtott vágyat
és tört életörömöt? Ki tudja?
Ki tudja?

(P.Tóth Irén fordítása)

Rainer Maria Rilke

A szerelmes lány

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

... rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.
Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

( Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Jacques Prévert

Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik
az éj kapuiban
s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
de kik szeretnek
senkinek sem léteznek
csak árnyékuk az
mely az éjben remeg
s kihív haragost megvetôt irigyet
kik szeretnek
senkinek nem léteznek
egyébként is messzebb vannak az éjnél
feljebb a napfénynél
elsô szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N. László fordítása)

Nikolaus Lenau

A szél hangja


Álomba hullt az erdő észrevétlen,
lombot a levegő mozdítni renyhe
s illatot sem hord, s elhallgat a csendbe
madár a fán s a béka tó vizében.

A szentjánosbogár, mint szikra, éjen
s alvókon átlibben a levelekbe
s édes álmok körtáncában kerengve
lelkem elmerül a csend gyönyörében.

De lám! hirtelen zúgás kél a fákon,
kedves álmokból vissza kell találnom,
komoly hang beszél most hozzám a csendben;

a felriadt lélek figyel a szélben,
mely mint atya szól játszó gyermekéhez,
figyelmeztet, ideje hazamennem.


(Hajnal Gábor fordítása)

Goethe

Szélcsend a tengeren

Néma csöndben áll a tenger,
fodra, ránca mind megállt,
s a hajós szorongva nézi
a tükörsík láthatárt.

Semmi nyoma semmi szélnek!
Csönd, halálos rémület!
Az iszonyú messzeséget
egy hullám se töri meg.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Octavian Paler

Hiányzó lépés


Csak egy lépés választ el minket.
Nem tudom, e hiányzó lépés
az enyém
vagy a tied.
Te állsz az egyik partján,
én a túlsón,
és közöttünk folyik az éj.
Hogy annyira közel kerüljünk egymáshoz,
és hogy maradjunk annyira távol,
csak egy lépés választ el minket,
s a hiányzó lépésen át
folyton folyik köztünk az éj.

(P.Tóth Irén fordítása)

José Daniel M. Serrallé

Tegnapról mára


Hogyha szerettél már nagyon
-- egy testet, egy dalt, egy éjszakát --,
akkor tudod, hogy az élet annál
szebb és boldogabb nem lesz soha már.
Akár a tébolyult vagy a látnok,
csak azt a lángoló délidőt
vállalod már, s hívod az emlékezet angyalát,
hogy tartsa meg így ezután.

De újabb évek jönnek,
s velük a délidő lassú
békéje, tájak csituló
szépsége, lehető világok
már-már megadón eltűrt jelenléte.
Szerelem-féleség, mellyel
be is éred akár,
bár ez a fájdalommal kötött becstelen
alku lesz csupán.

(Pávai Patak Márta fordítása)

Ana Blandiana

Hagyd meg, ősz


Hagyj nekem zöld fákat, ősz!
Nézd, szemeim adom neked.
Sárga szélben tegnap éjjel
A fák sírva letérdeltek.

Hagyj nekem kék eget, ősz,
Szórj villámot homlokomra!
Éjszaka - az ég a fűben,
Majd széthasadt, hajladozva.

Hagyd meg ősz, a madarakat,
Űzd el inkább lépteim!
Hajnal egén csordogáltak
Pacsirták üvöltései.

Hagyd meg, ősz, a füvet, hagyd meg
A gyümölcsöket,
Medvét ébren, itthon gólyát,
A nappali fényeket!

Hagyd meg ősz a nappalt, ne sírj
A napba füstfelleget!
Sötétíts el inkább engem,
Úgyis esteledem.

(P. Tóth Irén fordítása)

Marina Cvetajeva

Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -
És mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
És vérbe, könnybe fullad ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,
Fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten, az ítéletet.
A kárhozatból sír szavam:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"
,,Csókolt, kihűlt: más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
S most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.
A szerelem már megfutott,
Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
Az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
Szerelmem, amit vétettem neked!


(Rab Zsuzsa fordítása)

Émile Verhaeren

   A házban, hol szivünk

   
     A házban, hol szivünk szerelme lángra lobbant,
     s hol kedves bútorok töltik meg a szobát,
     ketten lakunk mi most, s az ablakokon át
     rózsák néznek be ránk a nyári hónapokban.
   
     S vannak napok, olyan vigasszal édesek,
     s oly csenddel ittas és gyönyörű nyári órák,
     hogy megállítom ott, a tölgyfa-ingaórán,
     a gyors időt, amíg aranykorongja leng.
   
     S akkor a perc, a nap s az éj miénk titokban,
     s a boldogság, ha jő suhanva s meglegyint,
     szivedet hallja csak, s a szívemet, amint
     ütésük hirtelen egy csókban összedobban.

     (Szegzárdy-Csengery József fordítása)

Arthur Rimbaud

Élmény

Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon.
szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben, .
megérzem, álmodón, harmatját lábamon,
s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.

Semmit sem gondolok s a számon némaság,
De nagy-nagy szerelem borul szívemre tágan,
s a természeten át megyek tovább, tovább,
cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.


(Rónay György fordítása)

Szergej Jeeszenyin

       Bokraink közt


Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.


(Rab Zsuzsa fordítása)

Afanaszij Afanaszjevics Fet

Ha...

Ha oly végtelen szeretsz, ahogyan én,
és lelkemnél nem kívánsz semmit jobban,
tedd mellemre két kezedet könnyedén:
és csak hallgasd, ahogy ott szívem dobban.

Oh, ne számold őket! Ahány lüktetés,
megannyi varázs és mind téged zenél;
a hűs forrás zúgása is oly ' kevés
habjain ha táncot jár a selymes szél.

Igyál, add magad a boldog perceknek,-
lebben a gyönyör, simítja lelkedet;
igyál - szép szemeid ne kérdezzenek,
kihűl-e a vágy, ...nem lehet, nem lehet.

(Kalcakosz Balázs és Kovács Anikó fordítása)

Bair Dugarov

A nyírfa levelei


A nyírfa levelei
a szerelemről dalolnak.
A szikla a kitartásra
emlékeztet engem.

A fehér virág -
az érzések törékenységére.
A hegyi tó -
a szerelem tisztaságára.


(Dabi István fordítása)

Thomas Hardy

A férfi temetésén


Viszik nyugodni - csöndesen
vonúl a gyászmenet vele;
én hátúl megyek, idegen;
ők, család, s én, a kedvese.

Az én ruhám élénk maradt,
övékén éjsötét a szín;
de szemük könnyet nem mutat,
s engem tűzként emészt a kín!


(Szabó Lőrinc fordítása)

William Shakespeare

Hamlet, dán királyfi

    / Első felvonás III. szín /

    POLONIUS:


    S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
    A gondolatnak nyelve sose keljen
    Nálad, se tettre ferde gondolat.
    Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
    Kémlelve rostáld meg barátidat,
    Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
    De minden első jöttment cimbora
    Üdvözletén ne koptasd tenyered.
    Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
    Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
    Füled mindenki bírja, szód kevés;
    Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
    Öltözz, miképp erszényedtől telik,
    Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
    Mert a ruha jellemzi emberét,
    S a franciák közt a jobb rangbeli
    Legválasztékosabb főmester ebben.
    Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
    Elveszti önmagát, el a barátot;
    Viszont, adósság a gazdálkodás
    Hegyét tompítja. Mindenek fölött
    Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
    Következik, hogy ál máshoz se léssz.
    Isten veled: áldásom benned ezt
    Érlelje meg majd.

    (Arany János fordítása)

Marina Cvetajeva

Ha nézek...

Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje -
így véglegesülhet a vásznon a kép -,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is - a fán feledett.

(Baka István fordítása)

Guillaume Apollinaire

A búcsúzás


Sírásuk szállt csak vészesebben
S az arcuk volt megtört fehér

Mint tisztaszirmú hó ha lebben
Vagy két kezed
A sok levél
Csókomra hullt a rőt ligetben

(Radnóti Miklós fordítása)

William Shakespeare

XVI. szonett


De mért nem várja különb fegyvered
Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
Eszköz, mint ezek a száraz dalok?
Boldog óráknak járod ormait;
És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
Megteremné élő virágaid,
Hűbb képeid, mint amit ecset ád:
Így az élet rajzolná újra ezt
Az életet, melyet külszínre és
Belcső becsben föltárni ez (a Perc
Ónja s az én inas-tollam) kevés.
Ha átadod, megtartod életed;
Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Alicja Patey-Grabowska

És hirtelen


És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak


(Dabi István fordítása)

Christine Busta

A valóság és az álom...

A valóság és az álom...
a mi dajkáink.
Az ő kiapadhatatlan mellükből
isszuk a szomjat - az olthatatlant,
ami életben tart minket.

(Dabi István fordítása)

Vjacseszlav Ivanov

Ősz

A földre hullt levél ajándék,
Körötted bíbor verssorok...
Tündöklő-csöndes a halál még,
Ezüstbrokátja rád ragyog.

Az alkonyat arany porán át
A távol épp így senyvedez;
S hegyek fölé terítve szárnyát
Kék-szürke búd így lengedez.

S a mennyeken sziromlik, ég a
Holdfény - oly tiszta és fehér!...
És imaként szállong a néma
Fákról a lángoló levél...

(Baka István fordítása)

Czeslaw Sobkowiak

A szó

A szó néha szakadék
A fenekén már csontok fehérlenek
Világítanak mint csalóka ég
Készen kilökni a kézből a tollat
Hogy halott tartalommal teljenek meg
Hogy ne az eleven költő menjen a nap alá dalolni
Ami a hideg tenyereknek csak érthetetlen kijelentés
És megmentett dolog a mulandó lélegzetek között
És saját fájdalmam folytonos rejtélye
Tehát írni kell minden tárgy közül
Bölcsesség nélkül
Élve
E szegélyen így erősítve a testet
Valami ismeretlennel és közelivel
Mint a szoba sötétjében hirtelen felgyújtott fény
Az emberek között
Írni kell
Élni kell
Mintha a könnyeken át óceán folyna
És a szikla hópehellyé változna
Mint valaki aki a szerelmében
Meg kívánja őrizni
A napot
És mindent elveszít

(Dabi István fordítása)

Anna Ahmatova

Mint fehér kő dereng

Mint fehér kő dereng a kútfenéken,
mélyembe zárva bennem él egy emlék.
Ez mindenem: vigaszom, szenvedésem.
Ellene mit tegyek - hiába tennék!

Tudom, meglátja, aki rám hajolva
nagyon-nagyon közelről néz szemembe.
Szomorúbb lesz, és elszorul a torka,
mintha fájdalmas mesére figyelne.

Minden tárgy egy-egy elvarázsolt lélek,
eszmél, hát ember-lelkét hogy feledné?
Örökkön-élő, bűvös szenvedésnek
te változzál át emlékezetemmé.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Paul Éluard

Mi ketten

Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

(Illyés Gyula fodítása)

Gevorg Emin

Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szivemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

(Rab Zsuzsa fordítása)

H.F.Noyes

Egyensúly


A világ lassan fordul,
hogy ne zavarja a természet
kiáltozó szépségeinek
és rejtett titkainak
egyensúlyát.


(Báger Gusztáv fordítása)

Charles Baudelaire

A nap vége


A fakó napfényben éled,;
fut, vonaglik, forr vadul
a zajos, kegyetlen Élet;
míg az ég boltjára hull

a gyönyörtadó nagy éjjel
s enyhül az éhes s a rab,
bűnt, bút elfeled a setéttel
s szól a költő:... „Vártalak!

Fáradott a lelkem, testem,
a nyugalmat égve esdem,
sok bús látomány mar és tép.

Hátra fekszem. Jöjj le, födj be
lebbenő gyászfüggönyödbe:
Ó, üdítő, hűs sötétség!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

William Blake

Hópehely

Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt - játsszék velem:
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
- Gazember!- kiáltott utánam a tél.

(Petra-Szabó Gizella fodítása)

Carol Ann Duffy

Folyó

A folyó kanyarulatánál
megváltozik a nyelv,
más a bugyogás, más még a neve is
ugyanannak a folyónak.
A víz átkel a határon,
lefordítja magát,
de a szavak megbotlanak, visszaesnek,
és ott, a fának szögezve van a bizonyíték.
Egy jel új nyelven feltűnő a fán.
Egy madár, ki eddig ismeretlen volt,
s egy ágon énekel.
Egy asszony a folyó menti ösvényen,
s furcsa hangot ismételget,
hogy meg tudja fejteni a madárdalt, s a madár nevét kérje – utána.
Piros virágért térdel le, letépi, később
majd óvatosan összepréseli egy könyv lapjai között.

Mit jelentene neked, ha vele lehetnél ott,
saját kezed lógatnád a vízben,
ahol kék és ezüst halak suhannak, s köröttük a víz,
wasser, voda, s mint a dolgok jelentése, eltűnnének?

Az asszony úgy érzi, másutt van, erőteljesen, egyszerűen
szavak
miatt; hangosan halandzsát énekel, s mosolyog, mosolyog.

Ha tényleg ott lennél, mit írnál
egy képeslapra,
vagy a homokba, ahol a folyó a tengerbe torkollik?

(Martyin Gabriella fordítása)

Giovanni Pascoli

A múlt


A helyeket, hol sírtam, újra látom:
mosolynak tetszik mindenik sírásom.
S látom a helyeket, hol mosolyogtam:
ó, mennyi könny van minden mosolyomban!

(Baranyi Ferenc fordítása)

Paul Éluard

Mi ketten


Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

(Illyés Gyula fordítása)

Tonu Onnepalu

Mennyivel könnyebb lenne...


Mennyivel könnyebb lenne úgy élni,
ha tényleg azt mondanánk, amit gondolunk,
nem azt, amit okos dolognak tartunk.
Butaság lenne többnyire mindkettô,
de akkor mi van. Okosak akarunk lenni,
tudatosan féligazságokat mondunk,
és nagyon tudatosan csak fél életet élünk.
Ennek a végeredménye nem is lehet más,
mint ez a világ, aminek amúgy nincs is olyan sok hibája.
Esôs nyáron is lehetnek tiszta éjszakák.
Ám a fáradtság, az bizony fáradtság.

(Jász Attila fodítása)

R. M. Rilke

 Őszi nap


Készülj, Uram. Nagy nyáridőd letelt.
Napóráinkra jöjj el árnyvetőnek,
s a mezőket szélbe borítva szeld.

Késő gyümölcsöt sürgessen szavad;
add, még két napjuk délszakibb lehessen,
s amit kezdtél velük, kiteljesedjen,
csöpp el ne vesszen dús fürtből zamat.

Nem épít már, ki most hajléktalan.
Hosszú magányra vár, ki most magányos.
Virraszt: olvasáshoz, levélíráshoz,
és az allékat járja nyugtalan,
mikor a szél hullt lombot hajt a fákhoz.

(Tandori Dezső fordítása)

Gregor Papuček

Esténként

Esténként,
amikor töredeznek a gondolatok,
úgy raknám össze a szavakat,
hogy magukra találjanak,
kik nem tudják,
hogy ők már nem ők;
hogy levessék
az alattomos múltban megkopott,
kicsinyhitűségtől átázott ingüket.

Esténként,
mikor a fáradtság álomba süllyeszt,
szavaimmal
beleharangozom
a sűrűsödő sötétségbe,
nehogy örökre
elaludjatok nekem.

Esténkent,
mint fáklyák,
égjenek szavaim,
hogy borostyán fényüknél lássátok,
sötétségtek árnyékában hogyan álmodom
rólatok.

(Fuhl Imre fordítása)

Alicja Patey-Grabowska

És hirtelen

És hirtelen
csend
kőtömb
hirtelen sűrűsödés

Csak az emlékezet kertjeiben
lüktet az élet

És hirtelen
csillanás
ütés
a szívbe

Csak az emlékezet kertjeiben
énekelnek változatlanul
a madarak

(Dabi István fordítása )

William Wordsworth

    Táncoló tűzliliomok        


Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, -
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, - néztem, - nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

(Szabó Lőrinc)   

Emil Isac

    A vak

    A tavasz virágai közt hevert a vak, és fűszálakkal játszadozott.
    Mosolya, mint az ég mosolyának tükrözése.
    Hozzáléptem, és félénken kérdeztem:
    - Miért mosolyogsz? Látod-e a szépségeket?
    - Látok sok virágot... és a szeretet tavában az élet hattyúja fürdik... A túlsó partról fények küldik illatukat, és Pán sípja vijjog, és a szerelmesek ölelésekkel csalják meg a pillanatokat... Sudár márványtalapzat fölött kék madarak énekelnek, és rabszolgák és rabszolganők táncolnak az asztal körül, amely bortól, gyümölcsöktől roskadozik: ezüstserlegektől, amelyekben nagy gyémántok csillognak, mint a reggel könnyei az ágak között. És napragyogás övezi a piros ifjú arcokat, mert megérkezett a mennyasszony a vénséges folyamok országából. Elefántháton érkezett, kerubinok kíséretében... Ó, milyen szép az élet... narancsfaerdők... álomvirágok... boldog otthonok... ó, élet, ó, tavasz!
    És mosolygott a vak és kérdezé:
    - Hát te? Te mit látsz?
    És halkan válaszoltam:
    - Templomot látok, amelynek tornyáról lezuhant a kereszt, oltárán pedig a Sátán csókolózik a Háborúval, s a karzaton csontvázak kórusa énekel.

    (Dsida Jenő fordítása)

Leon Roppel

Könnyed szellő
   Nyugodt a tenger, mi se rebben,
Felszíne, mint tükör, e percben,
Minden tócsa, kis víz felszárad,
Alszik a szél, talán fáradt.
  
(Dabi István fordítása)