Szergej A. Jeszenyin

Ég veled, barátom


Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.

Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a földön,
és nem újabb, persze, élni sem.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Krasztyu Pasztuhov

Haiku


Semmit se akarok –
megelégszem
a fűz
hajladozásával.

(Szondi György fordítása)

Anna Ahmatova

Mint fehér kő
ott lenn a kútfenéken...

 
Mint fehér kő ott lenn a kútfenéken,
Szívembe rejtve megbújik egy emlék;
Vigaszom ez, s egyúttal szenvedésem,
Vívni vele nem tudok, nem szeretnék.

Ha bárki most közelről néz szemembe,
Érzem, hogy őt azonnal megpillantja,
És szomorúbb, elgondolkodóbb lenne
Annál, ki ezt a bús mesét csak hallja.

Tudom, hogy tárggyá változtatta Isten,
De meghagyta az embert tudatánál.
Hogy bűvös bánatom örökkön éljen,
Te emlékemmé válva – itt maradtál.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Dragutin Horkic

Rózsa az ablakban


Lement a nap,
leszállt az alkony.
A rózsa továbbra is
virágzik,
és még vörös,
tudom.
De én a rózsát
már nem látom.

(Dabi István fordítása)

Dimitrina Bukovszka

A halál előtt

Feléd szaladok
és visszatérek önmagamhoz.
Milyen nehéz is az út a
kezdetekhez.
Félénken haladok
a labirintusban -
megismétlem fajtám
fejlődését -
de a kezemben nem tartok gombolyagot.
A falakat halálra ítélt fák
súlyos könnyeivel
fényezték.
Majd összehúzom magam -
egy kagylófül a hajóm
és kopogtatok a szívemmel.

A lehelletem felolvasztja
az arcom
fagyos tükörképét
a csillogó páncélban...
És talán meghallom
a hangját a tengernek,
amelyben születtem.

(Dabi István fordítása)

       

Georg Trakl

Gyerekkor

Fürtösre ért a bodza, kék barlangja homályán
aludt a gyerekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tűnődik az ág. A lombsusogás

úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava. Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.

Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül, és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.

Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magános őszt, szobák hűvössét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.

Csöndesen zörren egy tárt ablak, könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

(Radnóti Miklós fordítása)

Frederico Garcia Lorca

A kiszáradt narancsfa dala


Favágó.
Vágd le, vágd le árnyam.
Ments meg a kíntól, önmagam
narancstalan ne lássam.

Tükrök közt mért születtem?
A nap forog köröttem.
És minden éj lemásol
arany csillag-körökben.

Éljek, s magam ne lássam.
S majd álmodom magamba,
hogy levelem, hogy madaram
bogáncs és közte hangya.

Favágó.
Vágd le, vágd le árnyam.
Ments meg a kíntól, önmagam
narancstalan ne lássam.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)  

   

William Shakespeare

 Hamlet, dán királyfi

POLONIUS


S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.
A gondolatnak nyelve sose keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;
De minden első jöttment cimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered.
Kerüld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz, miképp erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a franciák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb főmester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled: áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.

/Első felvonás III. szín/

(Arany János fordítása)

Francesco Petrarca

Magamban, lassan, gondolkodva járom


Magamban, lassan, gondolkodva járom
az elhagyott, a puszta, néma tájat,
s szemem vigyáz, hogy arra most ne járjak,
hol a homokban emberé a lábnyom.

Menekvésem csak ez; rejtőzni vágyom
az emberek elől, kik rámtalálnak,
mert arcom őrzi visszfényét a lángnak,
mely bennem ég, s jókedvem tűnni látom.

S már azt hiszem, csak a hegyek s a völgyek,
folyók és erdők érthetik meg éltem,
mert máshol mélyen rejtve van keserve.

De bármilyen vad s zord utakra törjek,
el nem hagy az Ámor, ő kíséri léptem
vitázva, kérdezgetve és felelve.

(Szabolcsi Éva fordítása)

 

Rita Odeh

 Haiku

minden este
a nap a tengerbe merül
lemosni bűneit

(Terebess Gábor fordítása)

Bunya Yasuhide

Ősz


Virág és fű-fa sárga.
Az elmulás hatalma győz.
Csak a tenger virága
nem érzi, hogy eljött a bősz,
cifrálkodó és tarka ősz.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Fjodor Tyutcsev

 A szép őszi estékben


A szép őszi estékben valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsány rőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó, borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
Mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Gérard de Nerval

Ábrándozás

        

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó vén ütem, borongva lépdel
s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék… az alkony ép megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, hunyó virágok,
s a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn ép egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém…
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer – s most emlékszem én!

(Radnóti Miklós fordítása) 

Wislawa Szymborska

A negatív önértékelés dicsérete


Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.

A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.

Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret

(Kerényi Grácia fordítása)

Prévert, Jacques

Halott levelek

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,

az az idő, mi csak tiéd s enyém,

ó, sokkalta szebb volt az életünk,

és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.

Kupacban áll a sok holt falevél -

a tűnt nyarak emléke int,

kupacban áll már a sok holt levél,

mint könnyeink és örömeink.

És az őszi szél elhordja mind,

hol feledésnek éje vár,

de lásd, tudom még szó szerint

azt a dalt, mi oly messze már...

E dal miénk, hozzánk hasonló,

tiéd e dal s enyém, szivem,

nincs két sziv még oly egybehangzó,

mint szíved és az én szivem.

Csendben válnak el, egy szót se szólva,

kiket az élet űz tovább,

és az ár, a tengerár lemossa

a tűnt szeretők lábnyomát.

(Baranyi Ferenc fordítása)

Owe Skoogström

A kezek

Simogatni foglak
két kezemmel
letörlöm fáradtságodat
nyugtalanságodat
letörlöm a félelmed
az álmatlanságodat
letörlöm aggódásod
bizonytalanságod felemellek a fényhez
és a meleghez
s leengedlek a palástfű
hűsébe

(Dabi István fordítása)

Jevgenyij Jevtusenko

A hullámból kiszállt az ifjú nő


A hullámból kiszállt az ifjú nő,
csodálkozó szemmel nézett körül.
Csupa fiatalság volt és erő,
jött diadalmasan, fesztelenül.

Vonalain figyeltem, hogy suhan,
zajjal dominóztak a part felett,
sötét hajából, lengve magasan,
nagy, fehér liliom emelkedett.

A játszók meglepetten felnevettek:
?Nini, csoda-liliom! Igazán!?
Bíbor-piros vitorlák díszelegnek
a kékszínű, nedves fürdőruhán.

Kivillogott a szép fogak fehérje,
a sárga part felé ment szótlanul,
s hallatszott: lesült bőréről a fövenybe
a lefutó sok csepp zizzenve hull.

Az élet elfut jó és rossz napokban,
a porló évet nem maraszthatom,
de én már most tudom határozottan,
mit látok majd halálos ágyamon.

Lesznek szent és bölcs percek életemben.
Lesz sok-sok bánat és sok-sok öröm.
De akkor az a nő lesz majd szememben,
ahogy kiszáll a vízből s szembe jön.

(Áprily Lajos fordítása)     

Pietro Metastasio

Galatea


Örülni reménytelenül,
Remélni értelem nélkül,
Félni, ha veszély nem rezdül,
Testet adni az árnyéknak,
Nem hinni az igaznak,
Létet adni gondolattal,
Száz képnek minden pillanattal,
Ébren álmodni százszor is nappal,
Halni halált nem találva,
A kínt örömnek kiáltva,
Magunk feledve s mást féltve,
És gyakorta sétát téve
Félsztől félszig, vágytól vágyig,
E tébolyok Ámort jelzik.

(Pákozdy Miklós fordítása)

Szergej Jeszenyin

 Tánya szép volt


Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.

Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
"Ég veled, kis boldogságom! - mert én mással esküszöm."
Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
mérges kígyóként gyürűzik hajfonatja a nyakán.

"Nem akarlak megbántani, ó, te kékszemű legény.
Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!"
S szól a harang... nem imára - esküvőre hívogat,
megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.

Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp...
Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

(Jobbágy Károly fordítása)

Sully Prudhomme

Törött váza


Hol a verbéna haldokol ma
a kristályváza megrepedt.
Egy legyező épp csak súrolta,
még zaj se hallatszott s beteg.

De a kicsiny karc egyre jobban
harapta az üvegfalat
és láthatatlan és titokban
és biztosan tovább haladt.

Vize lassanként csepegett ki
a senyvedő virág körött.
Mi történt itt, nem sejti senki.
Ne nyúljatok hozzá: törött.

Szívünkhöz is így ér a drága
és megkarcolja hirtelen.
A szív tovább hasad, virága
elhull az édes szerelem.

Az emberek vélik, ép még,
de benn szívünk sír és sajog,
mert érzi mély-mély repedését.
Törött: hozzá ne nyúljatok.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Pablo Neruda

Tetszel nekem, ha hallgatsz...


Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly távol vagy akkor,
és messziről figyelsz rám, s hangom se hívhat vissza.
Szemeid, úgy tűnik már, hogy szinte elrepültek,
s mintha egy csók bilincse zárulna ajkaidra.

Minden létező tárgyat csordultig tölt a lelkem,
s a tárgyakból te lépsz ki, lelkem ágára búvó
fehér álompillangó, olyan vagy, mint a lelkem,
és olyan, mint a bánat, és mint a mélabús szó.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, és mintha messze volnál.
Panaszod, mint a lepke nesze a levegőben.
És messziről figylesz rám, és hangod nem ér el hozzám.
Engedd, hogy hallgathassalak, csönded legyen a csöndem.

Engedd, hogy tehozzád is csönded szavával szóljak,
mely egyszerű, mint gyűrű, világos, mint a lámpa.
Olyan vagy, mint az éjjel, néma csillaggal fényes.
Csönded akár a csillag messzi, tiszta magánya.

Tetszel nekem, ha hallgatsz, mert oly messze vagy akkor,
oly távoli és fájó, mintha csak halott volnál.
Ilyenkor egy futó szó, nevetés elegendő.
S vidám vagyok, vidám, hogy nem igaz, s mosolyogsz már.

(Simor András fordítása)

Emil Isac

Dal


Nap, tavasz, virág, betelt dal...
Egyik jön s a másik elhal.

Ez zokog, s az dalra zendül,
szent tavasz, mely most kicsendül.

Van, kit ínség, kór emészt el,
más betelhet tiszta mézzel.

Egyik öntelten rivallgat,
másik szenved bár, de hallgat.

(Franyó Zoltán fordítása)

Oszip Mandelstam

A mély, roppant gödör

A mély, roppant gödör kristályos és sötét,
ablak sóvárog fenn derengve;
a szív, a szív miért lassúdik és miért
nehezül el makacsul egyre?

Hol lágy iszap után vágyódva elmerül,
súlyosan hull a vízi mélybe,
hol mint a szalmaszál, felszáll erőtlenül
és fellebeg a víz szinére.

Gyöngédséget tettess az ágy mellett, magad
Dajkáld magad, míg élsz, a nyegle
unalmat elfogadd, szomorúságodat
úgy éld meg, mintha mese lenne.

(Pór Judit fordítása)

Anna Ahmatova

Szőllőfürtök édes illatában...

Szőllőfürtök édes illatában
leng a részegítő messzeség,
tompa hangod örömtelen-fáradt,
senkit, senkit nem sajnálok én.

Pókháló rezg szőllő gerezdjén át,
karó mellett karcsú venyigék,
s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,
tiszta patak hűs vizén a jég.

Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,
menj a habhoz, súgd meg bánatod,
s meglátod majd, válasza sem késik,
s meg is csókol, bizton várhatod.

(Konczek József fordítása)

Karl von Möller

A szivárvány


 Ha a felhők elvonultak
 S csendesült a bősz elem,
 Szép szivárvány fényes útnak
 A magasban megjelen.

 Mekkora híd! Mennyi pompa!
 Nézd csak: vörös, sárga zöld!
 Itt megyünk az égi honba,
 Mikor a vég beköszönt.

Anna Ahmatova

Arcomról a mosoly


Arcomról a mosoly ledermed.
Ajkam a téli szélbe mártom.
Ma egy reménnyel kevesebb lett,
s eggyel több ének a világon.
Nem bánom, mi sír énekemben,
nevessék, szidják – arra szántam.
Megfulladnék a tűrhetetlen,
szerelmes, fojtó hallgatásban!

(Rab Zsuzsa fordítása)

Quatrán

Ezernyi a domb...

Ezernyi a domb, völgy a föld felszinén.
Ne vágtass, a gyeplőt lazára ne hagyd.
Szivedből beszéljél, a szót mérlegeld,
Ne tépődj a gondon és tudd jól utad....

(Demény Ottó fordítása)

Wislawa Szymborska

Egykor...


Egykor ismertük a világot innen-onnan:
- oly apró volt, hogy a két tenyerünkben elfért,
oly egyszerű, hogy egy mosollyal leírhattuk,
oly otthonos, mint az imában visszhangzó ősi igazság.

A történelem nem fogadta győzelmi harsonákkal:
- szennyes homokot hintett a szemébe.
előttünk hosszú tévutak álltak,
elmérgezett kutak, keserű kenyér.

Hadizsákmányunk a világról szerzett tudás:
- oly nagy, hogy a két tenyerünkben elfér,
oly bonyolult, hogy egy mosollyal leírhatjuk,
oly különös, mint az imában visszhangzó ősi igazság.

(Zsille Gábor fordítása)