Oszip Mandelstam

Oszip Mandelstam: A borús ég leplei lengék


A borús ég leplei lengék;
ölel-altat az erdei csend.
A magányos séta keresztjét
belenyugvóan viselem.

S felröppen a hon közönyéhez,
mint vadkacsa, újra a vád, -
miért sújt e borúval a végzet,
miért hurcolom én e magányt?

Lövés zaja. Vadkacsa szárnya
nehezül tavi hártya fölött.
S kettőzve a létüket, állnak
bódultan a parti fenyők.

Viszafénylik a sápatag ég, és
a világ köde ontja a bút -
ó, hadd legyek ily ködös én is,
s add meg, ne szeresselek úgy.

(Baka István fordítása)