Milosz Czeslaw

Remény

Reménye annak van, aki hisz benne:

Nem álom a föld, hanem eleven test,

S nem csal a hallás, a tapintás, látás.

És minden dolog, mit a földön ismersz,

Olyan, mint egy kert, ha a kapunál állsz.

Belépni tilos. De hogy van ilyen kert,

Biztos. Ha jobban s okosabban néznénk,

Új virágot és csillagot nem egyet

Megláthatnánk a világ kertjében még.

Ámít a szemünk, egyesek azt mondják,

Hogy nincsen semmi, csupán mi képzeljük,

De épp annak, ki így szól, nincs reménye.

Ha elfordul az ember, azt gondolják,

Háta mögött a világ máris megszűnt,

Mintha tolvajok hordták volna széjjel.

(Kerényi Grácia fordítása)

Hermann Hesse

Elmélkedés

Isteni és örök a szellem.

Feléje tartunk, képei s eszközei,

s lelkünk legmélyebb vágyai: lenni,

mint ô, fényében világítani.

De halandónak s földinek születtünk;

élőket, lomha nehézkedés nyomaszt.

Nyájas anyameleggel vesz körül a természet,

emtet a föld, bölcső és sír vet ágyat.

Ám a természet nyugtot mégsem ad,

anya-varázsán atyai tűzzel

áttör a halhatatlan szellem

intő szikrája, gyermeket férfivá edz,

az ártatlanságot kioltja, s harcra, tudatra ébreszt.

Így tétovázik anya és atya,

test és szellem között

a teremtés legtörékenyebb gyermeke,

a remegő ember-lélek, szenvedésre

minden lénynél alkalmasabban s a legnagyobbra hivatottan:

hívő, reményfő szeretet.

Útja nehéz, étele bűn s halál,

olykor sötétbe téved, olykor

jobb lenne néki nem lennie;

de örökké fölötte ragyog rendeltetése;

vágya: a szellem és a fény,

s veszélyei közt - érezzük - különös

szeretettel szereti őt az Örökkévaló.

Ezért, bolyongó testvérek, minden

megoszlás közt mégis szerethetünk,

és nem gyűlölet és ítélkezés,

hanem türelmes szeretet

és szerető tűrés visz a szent

célhoz mind közelébb.

(Rónay György fordítása)

Peter Handke

Dal a gyermekségről

Mikor gyermek volt a gyermek,

karját lóbálva járt,

folyónak hitte a patakot.

folyamnak a folyót,

és tengernek ezt a pocsolyát.

Mikor gyermek volt a gyermek,

nem tudta, hogy ő gyermek,

mindenben lelket érzett,

és egynek érzett minden lelket.

Mikor gyermek volt a gyermek,

semmiről sem volt véleménye,

nem voltak szokásai,

gyakran ült törökülésben,

nekifutás nélkül ugrott,

forgó volt a hajában,

és nem fintorgott fényképezés közben.

(Márton László fordítása)

August von Platen-Hallermünde

A vízben

A vízben leng a liliom csillogva, tétován,

tévedsz, míg azt hiszed: csak teng inogva tétován.

Lába erősen gyökerez a mély tenger alatt,

fejét egy kedves gondolat ringatja tétován.

(Weöres Sándor fordítása)

John Keats

Utolsó szonett

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -

nem a magas ég magányos tüze,

hogy türelmesen a világ fölött

vigyázzam, mint álmatlan remete,

a mozgó tengert, mely papként szelíden

mossa a föld emberi partjait

vagy nézi a friss havat, melynek ingyen

fehérébe hegy s mocsár öltözik -

nem - én kedvesem érő kebelén

vágynék lenni szilárd s változhatatlan,

hogy annak lágy, lélekző melegén

őrködjem örök-édes izgalomban:

azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,

ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

(Szabó Lőrinc fordítása)

Hans Bender

Együtt

Késünk kenyerünkből

egyenlő két karajt nyes.

Hol a poháron ajkad nyoma,

ott iszom a második kortyot.

Járj az én cipőmben!

S télen a te köpenyed

melegít engem is.

Sírunk egyetlen szemünkkel,

s este bezárjuk az ajtót,

hogy egyedül legyünk. Ha alszunk,

álmaink összetevődnek.

(Jánosy István fordítása)

Nahid Bagheri-Goldschmied

Égtájak

Mindnyájan más égtájról jöttünk,

szemünk megszokta a világtérképet.

Találkozásunk helye a Föld középpontjává lett,

Izgalom fogott el bennünket.

A szeretet volt közös nyelvünk,

a Föld a mi közös bőrünk.

És minden éjjel,

midőn a Nap parazsa kihűl,

dideregve melengetem

az én keleti és nyugati kezem

a te szemed déli és északi

lángjánál.

(Balázs Ildikó fordítása)