M. Feesche

Szeretet

Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!

Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.

Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.

S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,

és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!

(Túrmezei Erzsébet fordítása)

 

Maria Under

        Fehér éjszakák     


Megjöttek, ezüstös éjszakák,
midőn nem alhat a fénykupolás ég
s a tenger. Míg lesem az éj szavát:
bennem a vágy, mint eleven parázs ég.

Mint villó szálak, megkötnek az éjek,
az illat pillanatig sem csitul:
a vadvizek ringó habja felébred
s a szellőt ős dalokkal zengi túl.

Arany-fürtöt langy fuvalom ölelget,
a szem: a nagy, e lángoló titok s a lelket
fehér álomképek varázsa fogja.

Tüzespirosra duzzadt ajkamat,
szerelmesem, csókold, vérezd, harapd –
ne félj: nem fogy ki hajnalig se csókja.

 (Képes Géza fordítása)

Paul Alfred Kleinert

Boldogság

csak megbizserdül a halánték -

sötét hang, mely sosem erős

csak fölneszelsz épp; semmi szándék

s nem érzed úgy: hm, ismerős

az ilyen perc mily ritka lett, lám:

hogy történhet még egyszeri

konok időnk megint siet már

a láz, a nyüzsgés elnyeli

s már csak csekély nyom koponyádban

nem is látszik, oly közrezárt

s mégis tudod, így,eltaláltan

az volt: egy boldogságszilánk

(Tatár Sándor fordítása)

Martin Fontana

Ha csak tudnám...

Ha csak tudnám...

fémabroncsokat vernék a világra

eltüntetném a sötétet

és a sok szenvedést

itt lenn

itt lenn

oly sokat fedő fájó sötét

de csak a szeretet űzi el

a keserű bánatot...

ha csak tudnám...

(Dabi István fordítása)

Serigo Marengo

Fájdalomfantázia

Egy friss vizű folyóra gondolni,

ami a sivatagban folyik,

a csodára, ahogyan

a homokbuckák lábaival játszik

a víz, örvénylik és permetet hint.

Az ezernyi nyomra gondolni,

amiket az ember a homokban hagyott

s a tenger rögtön elmosott.

Oly szép dolog ilyesmire gondolni,

mert eltűnik a fájdalom,

ami tüzes kőként sütöget.

(Dabi István fordítása)

Percy Bysshe Shelley

Indián szerenád

Első álmom rólad volt,

első álmom elröpült.

Még az esti szél nyögött,

még az égen csillag ült.

Lábaimban lakik egy

szellem: az rejtélyesen

húzott, hozott, vezetett

ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón

illet és szél úgy alél,

mintha mákos álmokat

tépegetne ott az éj.

Apadoz a zokogás

a csalogány csöpp szivén,

mint ahogy a tieden

kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a füből!

Halk! Hullok! Ájulok!

Szórja csókkal szám-szemem

szerelmed, mint záporok!

Arcom fagyos és fehér,

szívem dobzörgése vad:

szorítsad szíved fölé,

talán ott majd megszakad...

(Babits Mihály fordítása)

Fernando Pessosa

Egy pillanat volt tán

Egy pillanat volt tán,

Mikor rátetted

A karomra,

Egyet mozdulván

Fáradt módra,

Mintsem tétován

A kezedet,

És visszahúztad.

Vajh, éreztelek?

Bár emlékszem rá

Él derengve még

bennem az emlék,

Testem őrzi rég

Azt, hová kezed

Ért, a helyet.

Célja kell legyen

Mégis rejtelem,

Mert csak rebbenet!...

Semmi ez, tudom,

Oly országúton,

Mint az élet,

Számos dolog van,

Mit ész se mérhet...

És tudom-e én,

Mikor kezedet

Megérezvén,

Meg hozzám térve

Egy ici-picit

Szívem is érte

Nem volt-é ez új

Ritmus a térben?

Mintha csak úgy

Önfeledten

Fogtál volna meg,

Hogy megvalld nekem,

Mi titkot jelent,

Könnyűt s hirtelent,

Miről nem sejted,

létezik vagy sem.

Így mond a szellő,

Hogy lombot rázogat,

Valami nem

Kifejezhető

Boldogságosat.

(Döbrentei Kornél fordítása)