John Milton

Idő


Repülj, irigy Idő, míg tart utad:
tereld az órák lomha lépteit,
hogy szedjék jobban ólom-lábukat,
s zabálj, amíg a bendőd megtelik.
Hisz amit vesztünk, puszta semmiség
és hitvány földi lom:
nekünk nem fájdalom
s neked sem nyereség.
Mert majd, ha minden rossz beléd ragadt,
s befaltad már saját falánk magad,
reánk az üdvben öröklét köszönt,
elhintve csóközönt,
s elönt a Kedv, mint megáradt folyó.
Mikor majd mind, ami őszinte jó
s valóban isteni,
Igazság, Béke s Szeretet fog fényleni
az égi trón körül,
s a lelkünk végre Ő elé kerül,
kit látni egyedül üdvözítő;
ha eltűnt rólunk minden földi szenny,
csillagmezét borítja ránk a menny,
s uralkodunk feletted, Sors, Halál s - Idő.

(Fükő Dezső fordítása)

Robert Graves

Mi a szerelem?

Mi is a szerelem? Mondd meg te, kedves.

Visszatalálás legbensőbb magunkhoz,

Az ártatlansághoz, a kezdetekhez?

Talán a lét legelső vad csatája,

Elérni önmagunk szélső határát,

S néhány óránk csodás mindentudása?

Vagy mi még? Eredendő látomás,

Mely vészes jóslattal ragyog előttünk,

S a haláltól vár gyors feloldozást?

(Somlyó György fordítása)

Darryn John Murphy

Emlékezz rám

Emlékezz rám a csöndben,
Mikor az eső ömlik este.
Időzve csillagok alatt
A hajnal első fénysugarát várom,
A szerény hangokat, s a visszhang válaszát.

Emlékezz rám tavasszal,
Mikor kinyílnak a virágok.
Én magam ott leszek a csöndben,
Amely a prérin átvonul.

És melletted leszek én akkor is,
Mikor esténként dől a nyári zápor,
Vezetőd leszek, s szívemmel a láng.

A suttogásom édes, jó tanács:
Ragadj meg percet, órát és napot!
A tiszta pompáról a gondolat,
A suttogás is én vagyok...

Vagyok az ember jó reménye,
Ez hajtja ma a földgolyót,
Éld hát napod és minden perced,
Gyarló gyengéim ostromold.

(Szöllősi Dávid fordítása)

Cang Ko-cia

Csend

A kék dombok csendben vannak,
És én is hallgatok.
Megállt az idő.
Némán egymásra nézünk.
Lesütött szemmel
A csobogó vízre nézek,
A csobogó víz
Felemeli szemét
Rám.
Te, vörös szemű, lenyugvó Nap,
Kérlek, ne áruld el a titkokat!

(Benczes Sándor Gábor fordítása)

Martin Fontana

Ha csak tudnám...

Ha csak tudnám...
fémabroncsokat vernék a világra
eltüntetném a sötétet
és a sok szenvedést
itt lenn

itt lenn
oly sokat fedő fájó sötét
de csak a szeretet űzi el
a keserű bánatot...
ha csak tudnám...

(Dabi István fordítása)

 

Serigo Marengo

Fájdalomfantázia

Egy friss vizű folyóra gondolni,
ami a sivatagban folyik,
a csodára, ahogyan
a homokbuckák lábaival játszik
a víz, örvénylik és permetet hint.

Az ezernyi nyomra gondolni,
amiket az ember a homokban hagyott
s a tenger rögtön elmosott.

Oly szép dolog ilyesmire gondolni,
mert eltűnik a fájdalom,
ami tüzes kőként sütöget.

(Dabi István fordítása)

M. Feesche

Szeretet

Láttam a szeretetet. Láttam
rózsák között járni a nyárban.
Aranygyűrűjére nap nevetett,
s olyan szép volt a szeretet!

Aztán találkoztam a szeretettel
út közben. Súlyos terhet vett fel:
mások terhét. Játszó kisgyermekhez
hajolt le... S meglepett, hogy egyre szebb lesz.

Ott is találkoztam vele,
ahol hullt a fák sárga levele:
betegségben, ínségben, szenvedésben.
Mindenütt boldog szolgálatra készen.

S láttam fekete, fényevesztett
napon. Hordozta a keresztet.
Mert testvére veszélybe tévedt,
utánament, nem latolt, kérdett,

és nem maradt ideje semmi
szennytől, mélytől visszarettenni.
Ment, amerre tövisek téptek.
Soha nem láttam olyan szépnek!

(Túrmezei Erzsébet fordítása)