Jacques Prévert

Kik egymást szeretik

szeretik egymást s ölelik
az éj kapuiban
s a járókelők ujjal mutatnak rájuk
de kik szeretnek
senkinek sem léteznek
csak árnyékuk az
mely az éjben remeg
s kihív haragost megvetôt irigyet
kik szeretnek
senkinek nem léteznek
egyébként is messzebb vannak az éjnél
feljebb a napfénynél
elsô szerelmük vakító egénél

(Göbölyös N. László fordítása)

Nikolaus Lenau

A szél hangja


Álomba hullt az erdő észrevétlen,
lombot a levegő mozdítni renyhe
s illatot sem hord, s elhallgat a csendbe
madár a fán s a béka tó vizében.

A szentjánosbogár, mint szikra, éjen
s alvókon átlibben a levelekbe
s édes álmok körtáncában kerengve
lelkem elmerül a csend gyönyörében.

De lám! hirtelen zúgás kél a fákon,
kedves álmokból vissza kell találnom,
komoly hang beszél most hozzám a csendben;

a felriadt lélek figyel a szélben,
mely mint atya szól játszó gyermekéhez,
figyelmeztet, ideje hazamennem.


(Hajnal Gábor fordítása)

Goethe

Szélcsend a tengeren

Néma csöndben áll a tenger,
fodra, ránca mind megállt,
s a hajós szorongva nézi
a tükörsík láthatárt.

Semmi nyoma semmi szélnek!
Csönd, halálos rémület!
Az iszonyú messzeséget
egy hullám se töri meg.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Octavian Paler

Hiányzó lépés


Csak egy lépés választ el minket.
Nem tudom, e hiányzó lépés
az enyém
vagy a tied.
Te állsz az egyik partján,
én a túlsón,
és közöttünk folyik az éj.
Hogy annyira közel kerüljünk egymáshoz,
és hogy maradjunk annyira távol,
csak egy lépés választ el minket,
s a hiányzó lépésen át
folyton folyik köztünk az éj.

(P.Tóth Irén fordítása)

José Daniel M. Serrallé

Tegnapról mára


Hogyha szerettél már nagyon
-- egy testet, egy dalt, egy éjszakát --,
akkor tudod, hogy az élet annál
szebb és boldogabb nem lesz soha már.
Akár a tébolyult vagy a látnok,
csak azt a lángoló délidőt
vállalod már, s hívod az emlékezet angyalát,
hogy tartsa meg így ezután.

De újabb évek jönnek,
s velük a délidő lassú
békéje, tájak csituló
szépsége, lehető világok
már-már megadón eltűrt jelenléte.
Szerelem-féleség, mellyel
be is éred akár,
bár ez a fájdalommal kötött becstelen
alku lesz csupán.

(Pávai Patak Márta fordítása)

Ana Blandiana

Hagyd meg, ősz


Hagyj nekem zöld fákat, ősz!
Nézd, szemeim adom neked.
Sárga szélben tegnap éjjel
A fák sírva letérdeltek.

Hagyj nekem kék eget, ősz,
Szórj villámot homlokomra!
Éjszaka - az ég a fűben,
Majd széthasadt, hajladozva.

Hagyd meg ősz, a madarakat,
Űzd el inkább lépteim!
Hajnal egén csordogáltak
Pacsirták üvöltései.

Hagyd meg, ősz, a füvet, hagyd meg
A gyümölcsöket,
Medvét ébren, itthon gólyát,
A nappali fényeket!

Hagyd meg ősz a nappalt, ne sírj
A napba füstfelleget!
Sötétíts el inkább engem,
Úgyis esteledem.

(P. Tóth Irén fordítása)

Marina Cvetajeva

Mit vétettem neked?

Tegnap még néztél hosszasan -
És mára: minden porba rontva már.
Pacsirta röppent - hol suhan?
Ma rekedt holló károg, gyászmadár.

Okos vagy, én meg ostoba.
Élő vagy én meg kővé dermedek.
Ó, idők asszony-jajszava:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Asszonypanasz, könny záporoz,
És vérbe, könnybe fullad ami fáj.
Nem édes dajka, de gonosz
Szörny a szerelem. Irgalmat ne várj.

Elviszi imbolygó hajó,
Fehér út rántja messze kedvesed.
S jajong az egész földgolyó:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Tegnap rajongó, féktelen
Szavadból rám Kelet dicsfénye hullt.
Kezed ma szétnyílt - életem
Belőle, mint rozsdás kopejka elgurult...

Gyermekgyilkosként, egymagam
várom, sötéten, az ítéletet.
A kárhozatból sír szavam:
,,Szerelmesem, mit vétettem neked?"

Faggatom ágyam, asztalom:
,,Jaj, miért tűrtem ennyi bánatot?"
,,Csókolt, kihűlt: más van soron -
felelik -, ez a rendje, elhagyott."

Lángba mártottad életem,
S most jégbe dermedt pusztába veted.
Te - ezt vétetted ellenem!
Szerelmem, én mit vétettem neked?

Mindent tudok. Te is tudod:
Látó vagyok már, rég nem a szeretőd.
A szerelem már megfutott,
Hátrálva a halál-kertész előtt.

Lehull úgyis - ne rázd a fát! -
Az alma, ha a perc elérkezett.
Felejtsd, felejtsd el, hogyha fájt,
Szerelmem, amit vétettem neked!


(Rab Zsuzsa fordítása)