Eino Leino

Szeretlek

Benned szikrázó halmazban hever

sosem sejtett világok ritka kincse,

kincs, mit szomjas kezem nem érhet el,

s azt sem hagyod, hogy szemem megtekintse.

Vagy csak káprázat ez? S tán nyoma sincs e

kincsnek, amivel fennen kérkedel...

Valaki rám fellegtrónusról int le,

kit én emeltem csak az égbe fel -

S hiába tettem, hisz nincs egy rövid

pillanat, mely közönyödben megingat.

Rejtélyes ujjak szorgosan szövik

életünk sötét s arany szálait.

Mosolygunk, míg az álom karja ringat

s felrettenünk, siratva álmainkat.

(Képes Géza fordítása)

Pablo Neruda

Az én szívemnek...

Az én szívemnek elég a te lelked

s neked az én szárnyam elég szabadság.

Az én ajkamról lengve égre kelnek,

mik benned az álmok álmát aludták.

Tebenned él a mindennapos ábránd.

Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.

Távolléted a láthatárt ledönti,

te örök menekülő, mint a hullám.

Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,

akár a déli fenyvek vagy az árboc.

Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta

bánat ül rajtad, mint egy utazáson.

Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,

melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.

S arra riadok, hogy rebbennek olykor

a madarak, mik lelkedben aludtak.

(Somlyó György fordítása)

Giuseppe Ungaretti

Reggel

Kigyújtja fényeit

Bennem a végtelen.

(Végh György fordítása)

Robert Frost

Tűz és jég

_{Fire and Ice}

Mondják, a föld veszte a tűz

lesz, vagy a jég.

Én mint ember, kit vágya űz,

amondó vagyok, hogy a tűz.

De ha kell a kétféle vég,

itt gyűlölet is annyi van,

hogy pusztítószerül a jég

is éppolyan

jó és elég.

(Hárs Ernő fordítása)

Robert Rozsgyesztvenszkij

Zápor

- Várj! Ne siess!

Mély csend, azután megint

makacsul:

- Ne siess!

A fényeveszített földre

sötétség teste lapul.

Lezúdul a zápor,

mint igazság,

szálegyenes.

Csapzott madarak

rezdítik az ázott

lombkoronát...

Hogy robban az égi harag!

Sose bánd!

Zúg-zeng a vidék.

Sose bánd!

Rendít hegyeket, komoran fenyeget,

felhorkan az ég...

Várj még!

Felejtsd,

ami bánt.

Felejts

mindent, ami bánt!

Én elfeledtem már

mindent, ami fájt.

Lesz úgyis

elég...

Ázott madarad

megszárogatom,

leszek forró szél erdőben, ha kívánod.

Tenger túlpartjáról

elhozom azt a

halványszirmú virágot.

Ha kívánod -

holnap

érted támad a reggel.

Ráírom az égre:

"A nap ma

érte, miatta

kel fel..."

Csörtet az éjben előre,

zilálja a zápor a fákat.

Ha kívánod -

az ólomszürke csapás

nyomban tovavágtat.

Várj! Ne siess!

Szólj végre, felelj!

Szólj végre, felelj!

Vagy

nem hiszed el?

Hiszed majd, hogyha

az éjjel

elrobajlik a zápor,

s ámul a föld,

teli fénnyel,

és te kinézel,

s látod az ablak hajnali kékjeiben,

hogy a távol

ég alján sugaras-szelíden

napként kel az égre,

kigördül az égre

szívem.

(Rab Zsuzsa fordítása)

Bertolt Brecht

Virágoskert

Ezüstnyár és fenyő között, sövény

s fal-övezte tóparti kert, amelyben

oly bölcsen osztva évszakok virága,

hogy márciustól októberig virít.

Itt ülök néhanapján reggelente,

és azt kívánom, bárcsak mindig én is

a különböző jó és rossz időkben

mutathatnék valami kedveset.

(Somlyó György fordítása)

R. M. Rilke

Iniciálé

Oszd a szépséget, pazarold,

szótlanul, számolatlan.

Hallgatsz, megszólít: Nézd, vagyok.

S végül mindenből rádragyog,

ezernyi árnyalatban.

(Kányádi Sándor fordítása)