Paul Verlaine

Paul Verlaine: Őszi chanson


Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...


(Tóth Árpád fordítása)

Toivo Pekkanen

 Vihar előtt


Olyan nyugtalan ma a szél:
mint egy kölyökkutya, minden égtájat megszimatol,
mint egy öreg, sóhajtozik a mélységek fölött,
röpül, heves rohamokban ki-kitörve,
születik, suhog egy-két pillanatig, elvész, ismét születik.

A világ tele van várakozással.
Az ifjú hajók örömükben minden vitorlájukat kifeszítik.
De egy öreg teherhajó kormánylapátjával időről időre

ugyanazokat a szavakat rója a vízbe:
Mindvégiglen higgy és vigyázz!
Talán a hajónapló utolsó lapját kezded írni ma éjszaka.


(Képes Géza fodítása)

Bertolt Brecht

Emlékezés


Szeptember volt, kéklő szeptember és csönd,
kis szilvafácska nyúlt fejünk fölött.
Ott tartottam halvány, csöndes szerelmem,
mint drága álmot, karjaim között.
A bűvös nyári égen a magasban,
rég észrevettem már, felhőcske állt.
Fénylő-fehéren és fönt, mérhetetlen,
midőn felnéztem, eltűnt, messzeszállt.

Azóta sok-sok hónap tűnt a múltba,
s úszott el az időben csendesen.
A szilvafák közül sokat kivágtak,
s ha az kérdeznéd: hát a szerelem?
Azt mondanám: emlékem sincs felőle.
S habár kétkedve pislognál felém,
arcát nem tudnám semmiképp idézni,
csak azt, hogy megcsókoltam egyszer én.

S a csókot is feledtem volna régen,
ha az a felhő nem lett volna ott.
Azt őrzöm még, és őrzöm mindörökké,
fénylő-fehér volt, s fentről villogott.
A szilvafák talán virágzanak még,
s a régi lány hetedszer szül talán.
De az a felhő percekig virult csak,
fölnéztem, és a szél elkapta már.

(Csorba Győző fordítása)

George Gordon Lord Byron

INEZHEZ


Ne mosolyogj sötét szemembe;
hisz vissza nem mosolyoghatok:
ó adja ég, ne sírj sosem te,
ha könny nem enyhíti bajod.

Kérded, minő sötét talányok
marják e bús, ifjú szívet?
Hiába - nyitját nem találod,
búmat te meg nem enyhíted.

Nem gyűlölet, nem szerelem hajt,
nem bárgyú hírt esdeklek én,
hogy ócsárlom most a jelen bajt
s a kincseim mind elvetém:

de minden elfáraszt meg untat,
mit nézek, érzek, hallgatok.
A Szép se vigasz lomha búmnak;
szemed sugára is halott.

Ez az a szivós bú, mi zordul
üldözte a bolygó zsidót;
mely nézni sem mer a síron túl
s nem várhat addig semmi jót!

Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök - a Gondolat.

Gyönyörben fürdik még a víg nép,
mit én eluntan hagytam el;
bár álmodozna lázba mindég,
s ne kelne a valóra fel!

Száz új vidéken kell törődnöm,
s bút látok a megjárt úton;
csak az vígasztal, hogy a földön
a legszörnyűbbet már tudom.

Mi ez? Ne kérdd, szánj meg, sugár lány,
ne bánts te, jobb, ha álmodol:
ne tépd le szívemről a lárvám,
alatta tátong a pokol.


(Kosztolányi Dezső fordítása)

Vytautas Karalius

Füsttel íródott fel az égre...


Füsttel íródott fel az égre
ez a hideg reggel,
a jéggel a folyóba,
a nappal az égbe.
És én mibe?
Milyen szembe,
milyen ablakba?


(Dabi István fordítása)

Grigore Vieru

A szerelem nyugalma ez?

A szerelem nyugalma ez?
Belepte hajam a dér.
Még perzselő az álmom
akár a frissen sült kenyér.
Ragyog a fű? Nem látom én:
a völgyben lenn forrás zenél?!
Ott fent kutatlak árnyalak,
a Holdtól messze jár a Nap.
Fényedig nem ér karom.
Mért születnek csillagterek?
Csak a bánat, a fájdalom,
s nem több, amit megismerek.

(Koosán Ildikó fordítása)

Ingeborg Kaiser

Barátok


nem lopakodnak be
a gondjaidba
várják
érzésekkel tele
a szavaidat
a gyengeségeikről is
tudnak

nem turkálnak
a hibáidban
hallgatnak
mosolyognak
hagyják hogy
megérintsd őket
szeretettel figyelnek

(Dabi István fordítása)