Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
„Hajts,” - kiáltjuk - „az istenit!”
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
„Lassan!” - kiáltjuk - „hé, vigyázz!”
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése