Anna Ahmatova

Mint fehér kő
ott lenn a kútfenéken...

 
Mint fehér kő ott lenn a kútfenéken,
Szívembe rejtve megbújik egy emlék;
Vigaszom ez, s egyúttal szenvedésem,
Vívni vele nem tudok, nem szeretnék.

Ha bárki most közelről néz szemembe,
Érzem, hogy őt azonnal megpillantja,
És szomorúbb, elgondolkodóbb lenne
Annál, ki ezt a bús mesét csak hallja.

Tudom, hogy tárggyá változtatta Isten,
De meghagyta az embert tudatánál.
Hogy bűvös bánatom örökkön éljen,
Te emlékemmé válva – itt maradtál.

(Szöllősi Dávid fordítása)